Szakterületek
a település bemutatása
A településen található ingatlanok állapota sok esetben leromlott, a porták rendezetlenek. Közművek tekintetében gyakori a villany- és vízvezetékek elavultsága, vagy tartozás miatt a szolgáltatás nincs jelen a háztartásban. Konkrét szegregátumnak nyilvánított településrész ugyan nincs, de két utca esetében kifejezetten megjelennek a szegregált élethelyzet jegyei. A település szolgáltatásokkal jól ellátott: elérhető a háziorvosi ellátás, a védőnő és a családsegítő is jelen van. Posta, gyógyszertár és több élelmiszerbolt működik. A település vezetése falubusszal és iskolabusszal igyekszik könnyíteni az itt élők mindennapjait. A Biztos Kezdet Gyermekház lehetőséget ad a kisgyermekes családok számára a számukra adekvát szolgáltatások hozzáférésében. Az 50 férőhelyes óvodába jelenleg 41 gyermek jár, 80%-uk roma származású. A helyi, 192 férőhelyes általános iskola 90 tanulóval üzemel hét évfolyamon, melyből az első és második évfolyam az alacsony gyermekszám miatt összevonásra került. A település közbiztonságának fenntartását a helyi polgárőrség segíti és térfigyelő kamera rendszer is kiépült. Nagyon kevés a munkalehetőség a településen, így a közmunkaprogram mellett szinte nincs is legális jövedelemszerzési lehetőség, esetleg a mezőgazdasági alkalmi idénymunkák. A lakosság munkavállalási kedvére jellemző a passzivitás és motiválatlanság.
a jelenlét a településen
A Jelenlét Pont a Rákóczi u. 80. cím alatt található. A mindennapi élet megkönnyítése érdekében létrehozott alacsony küszöbű ellátásaink, mint a mosás, fürdési lehetőség, közösségi konyha használata, hiánypótlóak és népszerűek a lakosok körében. Jellemzőek a többgenerációs háztartások, amelyek főként a korai családalapító fiatalok pénzügyi korlátai miatt alakulnak ki. A roma fiatalságra a legjellemzőbb, hogy általános iskola után családot alapítanak, ha el is mennek középiskolába, hamar lemorzsolódnak, abbahagyják az iskolát. Ezáltal nagy problémát jelent a korai gyermekvállalás a településen. Kiemelkedő probléma település szerte már gyermekkorban is felbukkanó agresszivitás, a gyermekek szülői elhanyagolása és a személyi illetve otthoni higiénia részleges hiányosságai, amelyek további krónikus problémákhoz vezetnek.
- A téli időszakban 5 krízishelyzetben lévő család számára biztosítottunk kályhát
- 8 fürdőszoba nélküli háztartásba, ahol a kerti WC hiánya vagy a meglévő súlyos amortizációja fennállt, kerti WC-t juttattunk
- Mikuláscsomaggal és élelmiszercsomaggal tettük könnyebbé az ünnepi időszakot
- A baba-mama klub nagy érdeklődésnek örvend a településen
- Integrációs klubfoglalkozásunk célja, hogy a generációkat közelebb hozzuk egymáshoz, a régi hagyományok, szokások, tudások ne vesszenek el
- A tinik számára az internethasználat és a csocsó a legkedveltebb időtöltés, de ezen túl gyakran nyújtunk számukra feltett kérdéseik függvényében tanácsadást
- A tizennyolc év alatti korosztály tekintetében nagy hangsúlyt fektetünk a prevencióra
- A szülőklub keretein belül kötetlen programelemek vagy kézműves foglalkozás közben nyújtunk segítő beszélgetést, melyek célja a szülői kompetenciák fejlesztése, problémamegoldási és megküzdési stratégiáik fejlesztése, hatékonyabb életvezetés kialakítása
- A lakosság számára közelebb hozunk pszichológiai, fejlesztő pedagógiai, adósságkezelési és addiktológiai ellátórendszer képviselőket, akik segítségével még célzottabb és adekvátabb segítségnyújtásban részesülhetnek
- Az idős klubunk során nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományőrzésre, hasznos szabadidő eltöltésre és ezt a pozitív közösséget fenntartva igyekszünk megelőzni az elmagányosodást
a program folytatása
Célunk helyi lakosok komplex és hatékony szakmai támogatása, szolgáltatásokhoz való hozzáférésük javítása, a településen dolgozó szakemberek eszköztárának kiegészítése. Szeretnénk ösztönzően hatni a tizennégy év felettiek tanulmányainak folytatására, szakképesítésük megszerzésére. Támogatni szeretnénk a lakosokat a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedésben, munkahelyük megtartásában. Minden korosztály számára továbbra is rendszeresen biztosítunk olyan adekvát programelemet, amelyen keresztül elsajátított készségeikkel kialakult helyzeteiket megtanulják menedzselni, problémáikat megoldani.