Szakterületek
a település bemutatása
A települést Záhony (20 km), Kisvárda (15 km) és Vásárosnamény (20 km) városok fogják közre, amelyek közúton jól megközelíthetőek. A település rendelkezik saját háziorvossal és három élelmiszerbolttal. Iskola és óvoda is működik a településen. A településen egy szegregátum található, amely három utcából áll: Arany János, Homok és Ady Endre utcák. A szegregátumban élők számára jelentős problémát okoz a többgenerációs együttélés, a munkanélküliség, a tenni akarás hiánya, valamint a lakóingatlanok rendezetlensége. Az aktív korúak Záhonyba és Kisvárdára járnak dolgozni, helyben minimális munkalehetőség áll rendelkezésre.
a jelenlét a településen
A több mint 180 roma háztartással rendelkező Mezőladány közösségi életének és szociális szolgáltatásainak „kályhája” a település elszegényedett részén elhelyezkedő Jelenlét Pont, az Endespuszta 24. alatt. Az udvarunkon kialakításra került játszótérnek hiánypótló szerepe van a gyermekek életében. A fejlesztő munka eredményeképp egy különleges bőrműhellyel is büszkélkedhetünk, amely az értékközvetítésen túl a helyi foglalkoztatottság növeléséhez is hozzájárult.
- A Családi kert programban 10 család vesz részt, mindnyájuk szépen műveli a kertjét
- A helyi iskolában körülbelül 8 gyerek tanul citerán játszani
- Mezőladány településen a fiatalok járnak fociedzésre, melynek létszáma változó
- Bőrműhelyünk működik, ahol kézműves öveket, Biblia és énekeskönyv borítókat, ékszereket, kulcstartókat és egyéb termékeket készítenek a bőrműhely munkatársai
- A helyi lakosoknak segítséget nyújtunk öneletrajz írással kapcsolatban
- Folyamatosan figyelemmel kísérjük a lakóingatlanok állapotát, tényleges tetőkommandós beavatkozás 3 ingatlanban történt, valamint 5 ingatlan beavatkozásáshoz az igény leadásra került
- Rágcsálóirtás a program elíndítása óta kétszer történt, ezáltal 15 családnak segítettünk




a program folytatása
Meglévő Jelenlét Pontunk strukturális fejlesztése és korszerűsítése. Meglévő programjaink bővítése, ezzel együtt a szépkorúak bevonása, együttműködés a helyi nyugdíjas közösséggel. Intenzív családkísérés és szociális munka. Jó együttműködés kialakítása a helyi szervezetekkel. A tanulás-segítés biztosítását szeretnénk a jövőben elérni fejlesztő szakemberek bevonásával. Szűrővizsgálatok szervezése. Szeretnénk a játszóterünket bővíteni, valamint filagóriát kialakítani. El szeretnénk indítani az ovifoci programunkat, és ezzel együtt szakembert beszerezni.