Címke: Jelenlét
Több száz gyerekkel elindult a legszegényebb falvak országos focibajnoksága, a Fete OB
Az első selejtezővel április 24-én Mezőkövesden elstartolt a leghátrányosabb települések gyereklabdarúgó-csapatainak hatodik, országos futballbajnoksága, a Fete OB. A mintegy ezerkétszáz fiatalt megmozdító torna négy selejtezőjének legjobbjai ősszel a felcsúti Pancho Arénában tartandó döntőben léphetnek pályára. Mezőkövesden négy vármegye 22 településének 33 együttese, több mint 300 fiatal mérte össze tudását.
Félúton járunk, de az eredmények önmagukért beszélnek
A Felzárkózó települések program eredményeiről adott tájékoztatást Pintér Sándor belügyminiszter, Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos és Sztojka Attila államtitkár a programban érintett egyházi szervezetek vezetőinek részvételével zajló tanácskozáson. Az eseményen Pintér Sándor tíz Fete-település polgármesterét miniszteri elismerésben részesítette.
Kattintás és kapcsolódás – Gyerekek az online térben
Kattintás és kapcsolódás címmel indított kutatást 2025-ben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Felzárkózó települések program részeként. Három régió 37 iskolájában 573 hetedik és nyolcadik osztályos diák töltötte ki a 15 kérdésből álló kérdőívet. A cél az adatgyűjtésen túl annak megértése volt, hogyan élik meg a gyerekek a digitális mindennapjaikat. A kutatás eredményeit és az arra reagáló, a Közösségorientált pedagógia-projekt által összeállított óraterveket és foglalkozásokat alábbi írásában Mecskei Edina foglalja össze.
A takarítástól a katedráig, avagy kiút a reménytelenségből
Mariann története egy egész közösségnek bizonyítja, hogy megfelelő támogatással és egy nehéz körülmények közt élő édesanya rendíthetetlen kitartásával a sorsunk irányítható.
Mosoly, játék és gondoskodás a legkisebbeknek!
2026. február 15-én sikeresen lezárult az első csomagosztási kör a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Hátrányos helyzetben élő óvodáskorú gyermekek támogatása a Felzárkózó Településeken” című, EFOP Plusz-5.3.2-25-2025-00001 azonosítószámú Pillér projektjében, mely keretében több mint 10.000 db csomag került kiosztásra.
Kimondani a jó dolgokat – Lendületbe hoznak a pedagógus-workshopok
„A nevelőtestület tagjai teljesen feltöltődtek a tréning által nyújtott közös szakmai, de mégis önfeledt kikapcsolódást nyújtó közösségépítő ’játéknak’ köszönhetően” – írta meg e-mail-ben a Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola igazgatónője Pocsajról, miután a Közösségorientált pedagógia-projekt folyamattanácsadója egy izgalmas workshopot tartott a tanári karnak.
„Mi nem a hibákat, hanem a megoldásokat keressük”
Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos volt a vendége a Katolikus Rádió Házunk táján című műsorának, melyben átfogóan ismertette a Felzárkózó települések program eddigi eredményeit és sok más mellett a személyes találkozásokon alapuló élményeit.
157 felzárkózó településen kézbesített segítő csomagot az óvodáskorú gyermekek családjainak a Máltai Szeretetszolgálat
Folyamatosan zajlik a felzárkózó településeken élő óvodáskorú gyermekek egészséges fejlődését segítő egységcsomagok kiosztása, eddig az ország 157 településén 6900 gyermek szülei vették át a higiéniai termékekből, ruhaneműből, készségfejlesztő játékokból összeállított csomagot, melyet szakemberek ajánlásai alapján állított össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Bejegyzés navigáció
A felzárkózás lépései
Átfogó program Magyarország 300 leghátrányosabb helyzetű településének felzárkóztatására
