Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Adatlap
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Állhatatosan, hozzáértéssel és emberséggel segítjük a bajban lévőket határon belül és túl.
Szolgálatunk
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az ország egyik legnagyobb karitatív szervezete, naponta mintegy 15 ezer emberről gondoskodik. Munkatársai és önkéntesei keresztény szellemiségen alapuló szolgálatot végeznek, melyben a máltai szemléletmód azt jelenti: a bajba jutottak előtt mindig nyitva áll egy ajtó, van hová fordulni a segítségre szorulóknak.
A Szeretetszolgálat a katolikus egyház legrégebb ideje, több mint 900 éve működő segítő szervezetéhez, a Szuverén Máltai Lovagrendhez tartozik. A máltai szervezetek napjainkban a világ 120 országában végeznek karitatív tevékenységet, küldetésük „A hit védelme és a szegények szolgálata”.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989. február 4-én alakult, alapító elnöke Kozma Imre atya. A Szeretetszolgálat rövid idő alatt történelmet formáló tényezővé vált és a nemzetközi figyelem középpontjába került a keletnémet menekültek befogadásával, a romániai forradalom idején juttatott segélyszállítmányaival, majd a délszláv háború alatt az emberek Magyarországra menekítésével. A rendszerváltás korszakát követően súlyos társadalmi feszültségekre keresett megoldást, ekkor alakult ki a hajléktalan embereket gondozó hálózata, jöttek létre az idős embereket ápoló intézményei, indultak testi és szellemi fogyatékossággal élőket segítő programjai.
Munkatársai készen állnak azonnal elindulni a legnagyobb természeti és humanitárius katasztrófák helyszínére, és ott tartósan részt venni a mentésben, ellátásban és újjáépítésben. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2022-ben elsők között jelent meg a magyar-ukrán határon a háború kitörését követően, és azóta is állandó jelenléttel segíti a menekülőket. Fogadja az érkező családokat, elhelyezi, szállítja és ellátja őket. Segíti a hosszabb távon Magyarországon maradók beilleszkedését és támogatja a Kárpátalján maradó embereket.
A Máltai Szeretetszolgálat tevékenysége mindig az emberre irányul, így adomány szemüveget készít a rászoruló családok gyermekeinek, fogyatékos embereket helyez munkába, új esélyeket teremt a halmozottan hátrányos helyzetű településeken élőknek. A máltai szemléletmód szerint az igazi segítség nem csupán a pillanatnyi szükséget enyhíti, hanem annál többet ad, hosszú távú elkötelezettséget jelent rászoruló emberek mellett.
„A hit védelme és a szegények szolgálata” – több mint kilencszáz éve ez minden Máltai szervezet jelmondata a világon. Világos cél, világos feladat.
A JELENLÉT
A JELENLÉT MINT RENDSZER
„A boldogság, amit a gyerekek sugároztak felénk, teljesen elfeledtette velünk, hogy mennyire fáradtak is vagyunk” – Ifjúsági önkéntes tábor Kékeden.
A beszéd elválaszt, a zene összeköt – Folytatódik a Máltai Szimfónia és az Óbudai Danubia Zenekar Közös Hang projektje
A felzárkózás lépései
Átfogó program Magyarország 300 leghátrányosabb helyzetű településének felzárkóztatására