Szakterületek
a település bemutatása
A Bódva völgyében fekvő települést a 13. században említik először az okiratok, de feltehetőleg már a honfoglalás óta lakják a területet. A 2238 fős lakosság kb. 95%-a roma származású, több mint harmada 18 év alatti. Az iskola fenntartója a Kazincbarcikai tankerület, az óvodának a helyi Önkormányzat, óvodába 160 gyermek jár 6 csoportba, az iskolában 350 diák tanul évfolyamonként 3 osztályban. A település nagyságából adódóan viszonylag jól ellátott szolgáltatásokkal, van helyi háziorvos, védőnő, több élelmiszerüzlet és posta. A munkalehetőség helyben nagyon korlátozott, a legnagyobb foglalkoztató a Szendrőládi Önkormányzat és a Bhim Rhao egyesület, az intézményekben, programokban, illetve közfoglalkoztatásban összesen több, mint 240 fő helyi kollégát alkalmazunk. A közlekedés viszonylag elég jó. A legközelebbi középiskola 5 km-re Edelényben található, a fiatalok többsége az általános iskola elvégzése után ide jelentkezik. Két történelmi emléket fontos kiemelni, a Szőke -várat és a Nepomuki Szent János szobrot.
a jelenlét a településen
A szendrőládi Jelenlét Program 2023-ban indult, a Jelenlét Pont a Petőfi Sándor út 15. alatt található. A település nagy létszáma miatt nagyon sok területen és nagy esetszámban történik komplex beavatkozás. A nagy lakosságszámból adódóan nagyon sok a kríziskezelés, 50-65 család folyamatosan segítségre szorul. Napi 20-30 ügyfél érkezik különböző problémákkal a Jelenlét Pontra, közben folyamatos a családok látogatása is. A Jelenlét Ponton belül működik a mosoda, itt napi 20-30 adag mosást tudunk vállalni. A település legsúlyosabb problémái a munkalehetőségek szűkössége mellett a droghasználat, középiskolai lemorzsolódás, a házak rossz állapota, illetve a kóbor kutyák. A program megvalósításának kezdetétől a Jelenlét Pontunkon szinte valamennyi szakterület megjelent a településünkön. Kiemelt fontosságot kap a jelenlét szociális munka, valamint a közösségi sport, kulturális programok megvalósítása.
- A kora gyermekkori fejlesztői tevékenységnek köszönhetően 25 anyuka és gyermeke/gyermekei vesznek részt baba-mama foglalkozásainkon
- A szimfónia programot már 6 éve működtetjük településünkön
- Büszkék vagyunk arra, hogy az ÉMR5 Focibajnokság elődöntőjében a csapatunk 3. helyezést ért el, valamint az egyik gyermekünket választották a legjobb focistának. Az edzéseken átlagosan 20 gyermek vesz részt
- A Muay-Thai edzéseken általában 20 gyermek vesz részt
- Jogi szaktanácsadással segítjük a hozzánk fordulókat
A program folytatása
Kiemelt célunk, hogy a helyi igényeknek megfelelően olyan beavatkozásokat hajtsunk végre (minden szakterületet illetően), ami komplexen kezeli a szendrőládiak életminőségének, helyzetének javítását. Terveink között szerepel, hogy megteremtsük a minőségi oktatás feltételeit, a szociális és lakhatási problémákat enyhíteni tudjuk, gazdaságfejlesztő és modellértékű programokat valósítsunk meg településünkön.