Címke: Sport
Nyári kalandok Csörnyeföldön
Csörnyeföldön július közepén egy hét alatt elhozták a faluba Amerikát, kitaláltak egy új sporttágat, dominót építettek és olimpiát tartottak. Kell ennél több?
Sport és közösség – megtartották a FETE válogatott idei első edzőtáborát
Idén is sor került a FETE válogatott edzőtáborára. A kétszer kétnapos összetartást június 26-27-én és július 7-8-án tartották Mezőkövesden, a Zsóry Edzőközpontban. Az edzőtáboron 25 fiatal vett részt, akik 15 felzárkózó településről érkeztek.
Csereháti vándorkupa – mára már hagyomány
Idén júniusban is megrendezték a Csereháti focitornát, ahol hat település – Felsővadász, Selyeb, Szalonna, Szakácsi, Rakaca és Martonyi – focicsapatai mérték össze tudásukat. A vándorkupa idei házigazdája Martonyi volt.
Fete Kupa 2025 – Út a Pancho Arénáig
Már készülhetnek a felcsúti Pancho Arénába a leghátrányosabb helyzetű települések legjobb gyermek-labdarúgói, miután a negyedik selejtezővel június 6-án Nyírbátorban befejeződött a Felzárkózó települések (Fete) országos futball-bajnokságának „előválogatója”. Ezzel eldőlt az is: ősszel összesen 33 csapat mérkőzhet meg a Pancho-beli döntőben.
Félidejéhez érkezett a 2025-ös Fete Kupa
A Felzárkózó települések (Fete) országos labdarúgó-bajnokságának harmadik selejtezőjével május 30-án Kozármislenyben folytatódott a torna.
Pályaavató futballtorna Sárkeresztúron
Elkészült és hivatalosan is felavattuk Sárkeresztúr vadonatúj rekortán sportpályáját, amely a Jelenlét Pont szomszédságában kapott helyet. A pálya a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Labdarúgó-szövetség összefogásának köszönhetően valósulhatott meg.
Valóra vált álmok– FETE Kupa
Harmincnyolc felzárkózó település több mint ötszáz fiatal focistája tapasztalta meg idén is a felcsúti Pancho Arénában, hogy kellő akarattal, kitartással, elszántsággal és összetartással megvalósulhatnak olyan álmok is, amelyek egy nehéz helyzetben lévő településről nézve gyakran elérhetetlennek tűnnek.
KARATE KÖLYKÖK
Jellemformáló edzések, tisztán látszó́ célok és egyre növekvő̋ önbizalom. Zalakomárban a karate ad olyan útravalót a gyerekeknek, amelyekkel jobb eséllyel vághatnak neki a felnőtt életnek.
Bejegyzés navigáció
A felzárkózás lépései
Átfogó program Magyarország 300 leghátrányosabb helyzetű településének felzárkóztatására
