PÁLYÁZATI KISOKOS A FETE TELEPÜLÉSEK SZOCIÁLIS BÉRLAKÁS PROGRAMJÁHOZ (RRF-3.3.1-22-2022-00001 Szociális lakások építése, felújítása, lakhatási körülmények javítása)

Az európai uniós és hazai forrásokból megvalósuló projekt révén országszerte új szociális bérlakások létesülnek a Felzárkózó települések programba bevont 300 hátrányos helyzetű település lakóinak. A felújított és új építésű ingatlanok bérlőit nyílt pályázat útján választják ki. A programelem közvetlen célja, hogy enyhítsen a felzárkózó településeken élők lakhatási nehézségein, és méltó otthont, megfelelő hátteret adjon a megerősödéshez, a nehéz élethelyzetből való továbblépéshez, és akár ahhoz is, hogy a bérlő később saját tulajdonú ingatlanba, vagy piaci alapú bérleménybe költözzön. A gyakori kérdésekre adott válaszokból kiderülnek a legfontosabb pályázati feltételek.

Kik pályázhatnak?

A részben a felzárkózó településeken, részben úgynevezett mobilitási településeken (jellemzően városokban, járásközpontokban, nagyobb községekben) lévő felújított vagy újonnan épített szociális bérlakásokra csak azok pályázhatnak, akik a kormányhatározatban kijelölt 300 felzárkózó település valamelyikén élnek. A Fete települések listája itt található.   

Milyen feltételeknek kell megfelelniük a pályázóknak?

A szociális bérlakásra jelentkező családok pályázatát többféle szempontból vizsgálják: jövedelmi és vagyoni helyzet, jelenlegi lakhatási viszonyok, megpályázott ingatlanba költözők száma, vagy éppen a helyi kötődés.

Néhány alapvető pályázati feltétel:

  • A pályázó és az együtt költöző személyek bejelentett állandó lakcíme vagy tartózkodási helye a felzárkózó települések valamelyikén van. Amennyiben a pályázó vagy az együtt költözők nem a lakcímkártyán szereplő ingatlanban laknak, akkor is feltétel, hogy életvitelszerűen valamely felzárkózó településen éljenek.  Elfogadható az is, ha a pályázó vagy az együtt költöző személyek állandó lakcíme vagy tartózkodási helye felzárkózó településre van bejelentve (és ténylegesen éltek is korábban Fete településen), de a pályázat benyújtásának időpontjábanegy másik településen található szociális intézményben, például családok átmeneti otthonában vagy átmeneti szállón élnek.  
  • Mobilitási ingatlan esetén a pályázó állandó lakcíme vagy tartózkodási helye a pályázat benyújtását közvetlenül megelőző legalább 1 hónapban a felzárkózó települések valamelyikére van bejelentve. A pályázóval együtt költöző személyek szintén lakcímkártyával tudják igazolni, hogy állandó lakcímük vagy tartózkodási helyük a felzárkózó települések valamelyikén van. Amennyiben a pályázó vagy az együtt költözők nem a lakcímkártyán szereplő ingatlanban laknak, akkor is feltétel, hogy életvitelszerűen valamely felzárkózó településen éljenek. Mobilitási pályázatnál is elfogadható, ha a pályázó vagy az együtt költöző személyek állandó lakcíme vagy tartózkodási helye felzárkózó településre van bejelentve (és ténylegesen éltek is korábban Fete településen), de a pályázat benyújtásának időpontjábanegy másik településen található szociális intézményben, például családok átmeneti otthonában vagy átmeneti szállón élnek.  
  • A pályázó a pályázat benyújtását közvetlenül megelőző legalább 3, mobilitási ingatlan esetén legalább 6 havi igazolt jövedelemmel rendelkezik. Ebbe a körbe tartozik például a munkajövedelem, a vállalkozói bevétel, az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelem, a nyugdíj, a családi pótlék, a GYED/GYES, a GYOD, a NYES, az ápolási díj, a fogyatékossági támogatás és a rokkantsági ellátás. 
  • A pályázó háztartás összjövedelme eléri az adott ingatlanra meghatározott alsó jövedelemhatárt, mely megtalálható a pályázati felhívás mellékletében.
  • A pályázó -családi ház esetén- vállalja, hogy a kertet gondozza (például: fűnyírás, kaszálás), és lehetőség szerint konyhakertet alakít ki.
  • A pályázó együttműködik a bérbeadó által megbízott munkatárssal, lakhatási tanácsadóval, aki rendszeresen, ütemterv szerinti családlátogatást végez.

Vonatkoznak-e a pályázóra a helyi önazonosság védelmével kapcsolatos önkormányzati rendeletek?

Igen. Ha a pályázó más felzárkózó településen él, mint ahol a megpályázott bérlakás található, az önkormányzat feltételeket támaszthat a betelepüléssel, lakcímbejelentéssel kapcsolatban. Ilyen követelmény lehet a büntetlen előélet és a munkaviszony igazolása, a helyi kötődés, adott esetben betelepülési hozzájárulás megfizetése, vagy a helyi közösségbe való beilleszkedést szolgáló egyéb kötelezettség. A mobilitási ingatlanoknál szintén számolni kell azzal, hogy az önkormányzatok hasonló feltételeket fogalmazhatnak meg rendeletükben. A részleteket az adott bérlakásra vonatkozó pályázati felhívás melléklete tartalmazza, amennyiben a pályázat kiírásakor van hatályos önkormányzati rendelet.

Kell- e fizetni a szociális bérlakásért?

Igen. A havi bérleti díj összege ingatlanonként eltérő, de mindegyik a piaci lakbérszint alatti.

Milyen egyéb költséggel kell számolni?

A bérlőnek a bérleti díj mellett egyhavi bérleti díjnak megfelelő kauciót is meg kell fizetnie a bérleti szerződés megkötése után egy vagy két részletben. Továbbá a bérlés ideje alatt az adott ingatlan esetében felmerülő közüzemi díjak (elektromos áram-, víz- és csatornadíj, gázszolgáltatás díja, fűtésdíj, hulladékszállítási díj, stb.) megfizetése is szükséges.

Milyen időtartamra szól a bérleti szerződés?

A bérleti szerződés határozott időre szól, az első bérleti időszak 12 hónap. A szerződés legfeljebb négy alkalommal, tizenkét-tizenkét hónapra hosszabbítható meg, tehát maximum 5 évig tarthat, amennyiben a szerződésben szereplő feltételeket a bérlő teljesíti. Ha megszűnik a bérleti jogviszony, az adott szociális bérlakásra új pályázatot írnak ki.

Kik pályázhatnak mobilitási ingatlanra?

A mobilitási ingatlanokra szintén csak azok pályázhatnak, akik a 300 település valamelyikén élnek. Fontos, hogy a mobilitási településeken élők nem nyújthatnak be pályázatot.

Az aktuális pályázatok listája és dokumentációja megtalálható a fete.hu/berlakaspalyazat oldalon.

További tájékoztatás kérhető ügyfélszolgálati munkatársunktól a 06 70 657 7443 -as telefonszámon vagy a berlakaspalyazat@fete.hu e-mail címen.

A felzárkózás lépései

Átfogó program Magyarország 300 leghátrányosabb helyzetű településének felzárkóztatására

Fókuszban a gyermek

EFOP-1.4.5-20-2020-00001

Gazdaságfejlesztés

Otthon a munka világában

Lakhatás

Emberhez méltó életet élni

Energetika

Napfénnyel fűtött otthonok

Oktatás

Mert a tudás mindenkié

Egészségügy

Távolról sem lehetetlen

Sport

Az életre edzenek

Zene

Örömzene azonnal, szolfézsóra később

Mozgó játszótér

Élmény érkezik, közösség épül

Felelős állattartás

Hogy kedvenceink a barátaink maradjanak

Bűnmegelőzés és Prevenció

Tiszta lappal

Kora gyermekkor

Első 1000 nap