Az Ormánsági Tízpróba hagyomány- és értékteremtő céllal indult négy évvel ezelőtt a Katolikus Karitász szervezésében Baranya vármegye 10 felzárkózó településén, a Jelenlét program keretében. Az Ormánsági Tízpróba egy kihívássorozat, a verseny során a tudás és az ismeret bővítése, a helyi értékek megőrzése mellett olyan közösségi élményt ad a gyermekeknek, mely egy életre szól. A nyárzáró program a fiatalok körében minden évben kiemelt eseménynek számít, évről évre nagy lelkesedéssel készülnek rá, és már jó előre várják a megmérettetést.

Az immár 4. Ormánsági Tízpróbát 2025. augusztus 26-án rendezték meg, házigazdája Szaporca volt. A program a térség felzárkózó településeinek gyermekeit mozgatta meg, a résztvevők száma meghaladta a százat. Az eseményen Bogádmindszent, Drávaiványi, Kisszentmárton, Lúzsok, Patapoklosi, Piskó, Somogyapáti, Sósvertike, Téseny és Vejti csapatai versengtek, jellemzően 6 és 14 év között gyerekek. A tízpróbára a települések Jelenlét Pontjain lehetett jelentkezni.
A program reggel fél kilenckor indult, a köszöntő után mindenki nagy izgalommal várta a sorsolást, ahol eldőlt, melyik csapat milyen kihívásokkal néz szembe. A sorsolás után a csapatok 10 órakor kezdték meg az állomások teljesítését. Összesen 10 próbát kellett kiállniuk, amelyeken ügyességi, logikai és közösségi feladatok várták őket. Voltak mozgásos kihívások, mint például célbadobás, tudáspróbák (totó, keresztrejtvény, kvízkérdések), és nem maradhatott el a már hagyományossá vált bátorságpróba, amely mindig nagy sikert arat a gyermekek körében. A résztvevőknek egy zárt dobozba kell belenyúlniuk, és tapintás útján kell felismerniük és kiemelniük a keresett tárgyat.

Az ebéd közösségi főzés jegyében készült önkéntesek és helyi segítők közreműködésével. Az együtt elfogyasztott friss spagetti közös élmény volt mindenkinek. A jó hangulatot az időjárás is segítette: a kellemes meleg és a lágy szellő ideális körülményeket teremtett a szabadtéri rendezvényhez. A szervezők külön figyelmet fordítottak a folyadékpótlásra is, így a gyerekek folyamatosan újratölthették friss vízzel a kulacsaikat, üvegeiket.

A csapatok kiváló teljesítményt nyújtottak, az első helyet végül a Bogádmindszentről érkező csapat, a „Bogádi békák” szerezte meg. Ők különdíjként szeptember végén Fekedre utazhatnak egy jutalomkirándulásra, ahol részt vesznek az Autómentes Nap programján. Emellett minden csapat egy különleges, Ormánsági Tízpróba-érmet és egy oklevelet is kapott, amely igazolja, hogy sikeresen teljesítette a verseny állomásait.
A nap során egy másik eseményre is sor került, kihirdették A zöldségek titkos élete című rajzpályázat eredményét, a nyertesek értékes ajándékokkal gazdagodtak.
Az Ormánsági tízpróba az Európai Unió társfinanszírozásával, a Jelenlét a felzárkózó településeken (ESZA+) projektből (EFOP_PLUSZ-7.1.1-24-2024-00002), míg a rajzpályázat a RRF-MMSZA-2.0.0.2-24-2024-0000 azonosítószámú, „Lépj előre egyet!” – A Katolikus Karitász komplex munkaszocializációs programja keretében valósult meg.