Kulcsot kaptak a szociális bérlakások első lakói

Új fejezetéhez ért a Felzárkózó Települések szociális bérlakásokat létesítő programja, az első felújított ingatlanokba már a pályázaton kiválasztott bérlők is beköltöztek Mátraverebélyen, illetve Jánkmajtison. Munkatársaink a jánkmajtisi ingatlanátadó eseményen jártak.

balogh.zoltan
2024. június 27.

 – Az előző otthonunk udvara tele volt palántával, minél hamarabb szeretnénk itt is paradicsomot, krumplit, paprikát ültetni. Az első a beköltözés, hamarosan hozzuk a bútorokat, aztán mennem kell a szolgáltatókhoz megkötni a szerződéseket, miközben persze dolgozunk is – sorolja Kissné Nagy Rozália. Az asszony férjével és két gyermekével költözhet a település közepén lévő családi házba, miután korábbi otthonukat elárverezték, és onnan menniük kellett.

Kissék a Jánkmajtison kiírt szociális bérlakás pályázaton indultak és nyertek, így köthették meg az egyelőre egy évre szóló bérleti szerződést. (Jánkmajtis 1800 lelkes Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyei falu, amely 2021 júliusában csatlakozott a Felzárkózó Települések programhoz.)

A házat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vásárolta meg és újította fel az európai uniós forrásból megvalósuló, „Szociális lakások építése, felújítása, lakhatási körülmények javítása” nevű projekt részeként. Az épület teteje új cserepeslemez borítást, a födém feletti rész pedig új hőszigetelést kapott. Az összes helyiséget kifestették, kibélelték a kéményt, kicserélték a fürdőszoba vízvezetékeit, és csempeburkolatát, új szanitereket szereltek fel, és megújult a teljes elektromos hálózat is.

Az áram előrefizetős mérőórán keresztül érkezik a házba, ez a megoldás biztonságos ellátást garantál, elősegíti a tervezhető és takarékos fogyasztást, és kizárja az eladósodást. A fűtést (a bérlők által kiválasztható, számukra legoptimálisabb módon) gázkonvektorral vagy elektromos kályhával tudják megoldani, de a lakók beszerelhetnek akár fatüzelésű kályhát is – erről azonban még egyeztetni kell a bérbeadó Máltai Szeretetszolgálat műszaki munkatársaival. A párbeszéd amúgy is mindennapos a Kiss család és a településen működő Jelenlét Pont dolgozói között. Eddig is részt vettek a különböző programokon, közösségi alkalmakon, igénybe vették a segítő, támogató szolgáltatásokat. Feltételezhetően nem lesz ez másképpen a jövőben sem. A szakemberek CSOK és adósságkezelő tanácsadással készülnek, egy munkaerőpiaci mentor révén pedig az esetleges elhelyezkedési nehézségeket próbálják kezelni. A cél az, hogy a bérlők megerősödve tovább tudjanak lépni és akár saját tulajdonú ingatlanhoz jussanak. A bérleti jogviszony a mostani programban legfeljebb négy alkalommal tizenkét-tizenkét hónapra, összesen 5 évre hosszabbítható meg.

Az RRF-3.3.1-22-2022-00001 Szociális lakások építése, felújítása, lakhatási körülmények javítása elnevezésű projekt révén a Máltai Szeretetszolgálat (több partnerszervezettel együttműködve) a Kiss családhoz hasonló helyzetbe került emberek számára adhat méltó otthont, megfelelő hátteret a továbblépéshez. A család életminőségét, a gyermekek testi és szellemi fejlődését, biztonságérzetét alapvetően határozzák meg a lakhatási körülmények. A projekt során új szociális bérlakások létesülnek a Felzárkózó Települések programba bevont települések lakóit célozva.

Szociális bérlakásokat ugyanakkor nemcsak a kistelepüléseken létesít a program, a mobilitási ingatlanok bérlői kedvezőbb adottságú városokba költözhetnek, ahol könnyebben elérhető az egészségügyi ellátás, az óvoda, iskola és több a munkalehetőség is.

Ezekbe szintén pályázat útján keresnek bérlőket. Az első megújult házakat idén májusban adták át a kivitelezők, a bérlők először Mátraverebélyen, illetve Jánkmajtison költözhettek be új otthonukba, közben több településen folynak kivitelezési munkálatok és zajlik a pályáztatás, a leendő bérlők kiválasztása is. Ezt a folyamatot támogatják azok a tájékoztató rendezvények, melyeken ingatlanfejlesztési és lakhatási szakemberek nyújtanak betekintést a program részleteibe. Bemutatják a fejlesztéseket, a pályáztatás menetét, dokumentációs rendjét, az igényelhető segítségnyújtás lehetőségeit. Az érdeklődők megtudhatják, hogy milyen bérleti díjjal és rezsiköltséggel számoljanak, mekkora jövedelemmel kell rendelkezniük a beköltözőknek, kik jogosultak a pályázat beadására, hány fő költözhet be együtt egy bérlakásba, milyen munkaviszonyt szükséges igazolni, és miként lehet akár jelenlegi lakóhelyüktől távol eső ingatlant is megpályázni.