A felzárkózást segítő munka nem mindig könnyű. Jobban mondva nem mindig nehéz… A programot vezetők, a településeken dolgozó szociális segítők és azok a munkatársak is, akik a háttérben az irodából segítik a rájuk bízottakat, mindannyian néznek szembe kihívásokkal. A hétköznapi hajtásban kicsit megállva és elcsendesedve, a nehézségek közepette is megtalálhatók azok a sokszor apró, de mégis fontos dolgok, amelyekért hálát tudunk adni.
Sitkei Zoltán
Miért csináljuk ezt az egészet?! Annyi törődés, munka, félelem, kínlódás, energia, fáradtság… Hosszú munkaórák, gondolkodás, beszélgetés, kitalálás, szervezés, stratégia, taktika… Aztán meg minden olyan hamar véget ér, lezárul, vagy van köszönet, vagy nincs – de inkább nincs… Aztán jönnek az emlékek: mosolygó, nevető gyermekarcok. Na ilyenkor tör fel a hála az Isten felé, hogy talán mégis, kicsit tudtunk eszközök lenni az Ő hatalmas kezében. És már nem is kérdés többé, hogy megéri-e…
Pap Roland
Amikor minden szétesni látszik, és a helyzet kilátástalan, akkor adja a legnagyobb erőt az a tudat, hogy nap mint nap családoknak, felnőtteknek, gyermekeknek segítünk. Jobb élet reményét visszük, és JELEN vagyunk a másik ember életében.Ez a jelenlét nemcsak nekik ad kapaszkodót — nekünk is erőt ad, hogy tovább menjünk.
dr. Szászka Éva
A hála boldogabbá teszi az életünket, és hatással van a kapcsolatainkra is szokták ezt mondani, de ezt itt a Máltai Szeretetszolgálat Egyesületnél meg is tapasztalhattam. A Máltai Szeretetszolgálatnál a napi munka mellett azért vagyok hálás, mert olyan lehetőségek adódnak, amelyekben máshogyan látom a munkánkhoz kapcsolódó valóságot. Ezek az alkalmak kitágítják azt a teret, amelyben nap mint nap végezzük feladatainkat.
Hálás vagyok azért, hogy olyan munkahelyen dolgozom, ahol a szakmaiság mellett a hitelesség és az emberség is érték; hogy időt és figyelmet adhatok másoknak – és közben én magam is emberileg gazdagodom. Hálát érzek azért, hogy a munkám mellett lehetőségem van közvetlen, emberközeli önkéntes feladatokban is részt venni.
Különösen megérintett a tiszabői iskolában tartott lelki nap emléke. Azokra a gyermekekre, akik már nyolcadikosként épp elhagyni készültek az iskolát, az Ünnepek alatt is hálával gondoltam vissza; mindegyikük gondolataiból, a beszélgetésekből egy-egy apró morzsát hazavittem és a lelkembe tovább gondoltam. Ugyanilyen öröm volt látni a FETE OB-n versenyző gyerekeket is.
Hálát érzek minden mosolyért, minden pillanatért, amikor egy bátorítás vagy apró figyelmesség örömöt hoz a gyerekeknek. Hálás vagyok, hogy jelenlétemmel hozzájárulhatok egy-egy élménydús naphoz, és közben én magam is feltöltődöm. A munkám és az önkéntesség együtt azt az érzést adják, hogy valóban számít, amit teszek – a mindennapokban, az irodában és az önkéntes alkalmakon való részvételen szerzett tapasztalatok kiegészítik egymást.
Pusztay Fruzsina
Őszinte hálával és lelkesedéssel tekintek vissza erre az évre. Országos mezőgazdasági projektvezetőként kivételesen sok inspiráló emberrel találkozhattam; új kollégákkal, elkötelezett megvalósítókkal, olyan szakemberekkel, akik nap mint nap bizonyítják, hogy értéket teremteni szenvedéllyel is lehet.
Minden utazás megerősített abban, hogy mennyire sokszínű és gyönyörű az országunk, és külön öröm számomra, hogy mindezt balesetmentesen, biztonságban élhettem meg. Mélyen hálás vagyok azért a bizalomért, amelyet sokszor már az első találkozáskor megkaptam – ez számomra nemcsak elismerés, hanem óriási motiváció is.
Az előadásaimon látott, érdeklődéstől csillogó szemek, az őszinte kérdések, a visszajelzések és az elért eredmények mind azt üzenik; van értelme annak, amit együtt csinálunk. Kimondhatatlan öröm látni a sikereiket, a fejlődésüket, és tudni, hogy ebben közösen volt részünk.
És végül, de egyáltalán nem utolsósorban; hálás vagyok kollégáimért. Az odaadásukért, a kitartásukért, a szakmai igényességükért. Sok megoldandó feladat volt az idén is, szűkebbnél szűkebb határidőkkel, hálás vagyok, hogy profi módon tudtuk megoldani őket. Ez már önmagában is csapatmunka!
Márton Attila
Adósságkezelő mentor vagyok Nógrád vármegyében. Nyár végi nap, ügyfélszolgálat egy kis nógrádi falucskában.
Már indulnék tovább, amikor benyit egy alacsony idős néni és elkezdi mondani a történetét. Sok adóssága van, néhányról papírt is hozott, az iratok közt van egy levél, ami jelzi, hogy heteken belül veszélybe kerülhet még a lakhatása is. Mikor ezt elmondom neki, látom, hogy megváltozik a tekintete. Megpróbálom megnyugtatni, elmondom, hogy valamilyen kivezető utat biztosan találunk a szorult helyzetből, én magamban már sejtem is, hogy az adósságrendezési eljárás, azaz köznapi nyelvén a magáncsőd lehet a megoldás.
Ezután négy-ötször is találkoztunk, szorgosan gyűjtötte a szükséges dokumentumokat, de a csődvédelemhez történő beadásukkor többször is akadt valami probléma, amit én mindig megpróbáltam neki nem problémaként, hanem megoldandó feladatként definiálni. (az ingatlan értékbecslésének megváltoztatását kértük együtt a helyi jegyzőtől, bevontuk a vele együtt lakó fia jövedelmét is az eljárásba stb.). Sokszor beszéltünk telefonon is, mindig azzal köszöntem el, hogy higgye el, végig csináljuk együtt, így-vagy úgy, de ennek sikerülnie kell és sikerülni is fog.
Október közepén végre sikerült időpontot kapni a csődvédelmi szolgálatnál, előző este is biztattam, hogy ne izguljon, minden rendben lesz. Másnap délután felhívott, hogy sikerült, bevették a csődvédelembe és kérdezte, hogy mikor jövök megint ügyfélszolgálatra, mert lenne a családban még adósság, arról is egyeztetne velem. “Átláttam a szitán”, mondtam neki, hogy ha ajándékot akar nekem hozni, ne tegye, az ő öröme nekem az ajándék.
Legközelebbi látogatásomkor benyitott és a kezében lévő szatyorból egy nagy növény kandikált ki. Már kezdtem volna mondani, hogy kértem, hogy ne hozzon nekem semmit, de megelőzött és azt mondta: ez a kedvenc dísznövénye és ezt most mindenképp nekem adja és azt is hozzátette, hogy mindent nagyon szeretne megköszönni, de legfőképpen azt, hogy mindvégig tartottam benne a lelket, hittem a közös ügy sikerében és ebből a hitből merített ő is mindig erőt. Ezután sírva fakadt, bevallom én is elérzékenyültem.
Ismét beigazolódott, hogy a szakmai tudás mellett legalább olyan fontos az a bizonyos valami, ami nem tanulható, de elengedhetetlen a munkámban. Ez pedig az empátia, a lelkesedés és a másik lelki támogatása. Annak a valós átélése, hogy a másik ember bajban van és úgy néz rád, mint az egyetlen maradék reménységére. Hálás vagyok, hogy itt dolgozhatok.
Sitkeiné Gila Cecília
Hálás vagyok azért, hogy szociális munkásként most igazán a helyemen vagyok. Jó tudni, hogy támogató lehetek emberek számára – még ha csak apró porszemként is – egy olyan munkában, amely valódi segítséget jelenthet a mindennapokban.
Hálás vagyok a gyermekek mosolyáért, szeretetükért, akikkel a településeken találkozom. Különös öröm számomra, amikor nevemen szólítanak – néha kedvesen becézve – megölelnek, vagy csak elmondják, mennyire hiányoztam nekik.
Nemrég az egyik településen Márton napi felvonuláson vettem részt. Egy számomra jól ismert kisfiú mellém szegődött, megfogta a kezem, felnézett rám és ezt mondta:
“Tudod, meghalt a tanár bácsi a héten, akit nagyon szerettem. Elmentem a gyertyagyújtásra, és mondtam egy imát Érte. Remélem, hallotta.” Összeszorult a szívem, és nem tudtam mást tenni, csak megölelni, és tudatosult bennem, milyen mély érzésű gyermekekkel vagyunk körbevéve.
Különös öröm számomra a Máltai Szimfóniába járó gyermekek tehetségét megtapasztalni. A zene erőt ad számukra, közösséget teremt, barátságok születnek, és hiszem ezáltal is fejlődik személyiségük. Amikor hallgatom őket el nem múló mosoly van az arcomon.
Mindezek mellett nagy hála él bennem a munkatársaim iránt is, akik a felzárkózó településeken nap mint nap helytállnak. Ők nem egyszerűen ott dolgoznak, ők hatalmas szolgálatot végeznek. Ott vannak a krízishelyzetekben, az anyagi nehézséggel küzdőknél, a szomorúság és az öröm pillanataiban is. Tudják, mikor kell meghallgatni, mikor kell bátorítani, és mikor kell egyszerűen jelen lenni.
Lakatos Renáta
Ahogy közeledik az év vége, én is megálltam egy pillanatra, hogy átgondoljam, miért is vagyok igazán hálás ebben az évben. Sok nehézségen mentünk keresztül, voltak olyan helyzetek, amik próbára tettek minket – engem is. Mégis mindig volt valami, ami megtartott.
Hálás vagyok a munkatársaimért, mert minden helyzetben együtt vagyunk. Akármi jött szembe, tudtam, hogy számíthatok rájuk. Ez hatalmas erőt ad.
És hálás vagyok a gyerekekért is. Ők azok, akik a legnehezebb napokon is képesek megmosolyogtatni, akik visszaadják az ember hitét, erejét. Ők azok, akik miatt újra és újra feláll az ember.
Talán ez volt az idei év egyik legnagyobb ajándéka: hogy megérezzem, milyen sok erő van a közösségben, a gyerekek tiszta szeretetében, és abban, hogy soha nem vagyunk teljesen egyedül.
Kiss Dávid
Az idei évben sokszor álltam meg egy-egy pillanatra, és csak figyeltem: hogyan dolgoztok. Nem nagy szavakkal, nem ünnepi körítéssel, hanem ahogy mindig – csendben, türelmesen, hétköznapi erővel.
Hálás vagyok azért, ahogyan odafordultok a ránk bízott emberekhez. Ahogyan felveszitek a telefont, elmentek egy családhoz, elmagyaráztok valamit sokadszor is, vagy egyszerűen csak ott vagytok akkor is, amikor nehéz. Ezek azok a mozdulatok, amelyeket senki nem lát, mégis belőlük épül fel minden.
Hálás vagyok azokért a helyzetekért, amelyeket ti oldotok meg. Azért a rendrakásért, amit soha nem lehet kipipálni. Azért, hogy sokszor nálatok talál kapaszkodót valaki, aki már nem tudja, kihez forduljon. Az apró győzelmekért, amelyek nem kerülnek a beszámolókba, de attól még nagyon is valóságosak.
Hálás vagyok, hogy ebben a munkában ti vagytok jelen. Ti mentek oda, ti hallgatjátok meg, ti tartjátok számon, kinek mire van szüksége – sokszor úgy, hogy közben a saját nehézségeiteket is viszitek.
És hálás vagyok azért, hogy akár a csendes napok, akár a rohanás, a várakozás, a feladatok, a fáradtság – mind a jövőbe fektetnek be.
Idén abból kaptam erőt, hogy látom, ti, a felzárkózó településeken dolgozó munkatársak hogyan dolgoztok. És abból, hogy tudom: ennek a munkának a legfontosabb része a ti kezetekben van.
Mi úgy hívjuk: Jelenlét.
Kökény Róbert
Hálás vagyok, hogy a nagy rohanás és fejetlenség közepette, most volt egy kis időm leülni és átgondolni, mi mindenért lehetek hálás ebben az évben, és ez nagyon kellett most. Természetesen egy jó hosszú lista alakult ki a fejemben számtalan történettel és emlékkel, ezekből válogattam ki kettőt, melyek talán a legszívmelengetőek számomra. Most ezeket olvashatjátok:
Július 7., Közösségi tér festése Berekböszörményben
Hálás vagyok azért, hogy megtapasztalhattam a közösség erejét, ahogy önkéntesek, munkatársak és partnerek együtt dolgoztak egy közös célért. Jó érzés tudni, hogy hozzájárulhattunk egy olyan hely megújulásához, ahol a fiatalok közösséget építhetnek. A közös munka, és azoknak a fiataloknak az élményei, akik azóta ezt a teret használják, mind bizonyosságot ad számomra azzal kapcsolatban, hogy együtt valóban képesek vagyunk szebbé tenni a világot.
Augusztus 4-7, Sporttábor Révfülöpön
Hálás vagyok azért, hogy részese lehettem egy olyan hétnek, ahol játék, sport és közösség találkozott. Jó érzés látni, ahogy önkénteseink munkája nyomán gyerekek tucatjai nevetnek, barátkoznak és élményeket gyűjtenek. Köszönet mindenért, amiért együtt tehettünk azért, hogy ez a tábor felejthetetlen legyen nekik és nekünk egyaránt.
Kovács András Bence
Nagyon hálásak vagyunk, hogy frissen induló programként gyorsan befogadtak bennünket Csörnyeföldön. A gyerekekkel, és a családokkal közösen töltött, élményekben és programokban gazdag nyarunk pedig olyan felejthetetlenre sikeredett, hogy a nehezebb napokon mindig tudunk erőt meríteni azokból az emlékezetes pillanatokból.
Orbánné Fülepi Ágnes
Hálás vagyok a találkozásokért Minden ember, akivel dolgozom, tanítómmá válik. Nem tankönyvekből tanulom az emberi kitartást, hanem azokból a pillanatokból, amikor valaki – akár félve, akár bizalmatlanul – mégis megosztja velem élete történetét.
Hálás vagyok azért, hogy ott lehetek valaki életének fordulópontjain. Nem én oldom meghelyette, nem én adom a megoldást. Csak kísérek. És ez elég.
Hálás vagyok a küzdelmekért A segítő szakma nem romantikus. Láttam fájdalmat, szegénységet, veszteséget. Olyan helyzeteket, amelyeket néha még én is nehezen viszek. De ezek a találkozások megtanítottak arra, hogy az ember méltósága nem a körülményeiben, hanem a létezésében van. Mindenkinek jár a tisztelet, az idő, a figyelem.
A küzdelmek megtanítottak elfogadni azt is, hogy nem vagyok mindenható. A segítség gyakran lassú, apró lépésekből áll. A változás nem zajos. Néha csak annyi történik, hogy valaki ma nem adja fel. Ez is siker.
Hálás vagyok a közös reményért A szociális munka akkor él, amikor hiszünk a változásban – még akkor is, ha mások már nem.
Hálás vagyok, hogy megtanultam, a remény nem érzés, hanem döntés. Döntés minden nap: jelen maradni, jelen lenni, meghallgatni, bátorítani, tiszteletben tartani a másik határait és tempóját. Hálás vagyok, hogy láthatom: az emberek képesek újjáépíteni az életüket.
Hálás vagyok önmagamért Ez a szakma alakított azzá, aki ma vagyok.
Tyukodiné Csávás Mariann
Szóval, ha egy szóval kell elmondanom, hogy miért vagyok hálás, az a “remény“, mert ez a munka arról szól, hogy a legnehezebb sorsokban is ott szunnyad a lehetőség a változásra — és FETE program munkatársaként, mindannyian nap mint nap segítünk ezt a reményt életre kelteni.
Ha pedig egy gondolattal kellene elmondanom, miért vagyok hálás ezért a programért, akkor így írnám le: Hálás vagyok, hogy ott lehetek, ahol a legnagyobb szükség van emberségre. Minden apró előrelépés, minden megcsillanó tekintet újabb megerősítés: van értelme.
Papp Tímea
Sokat gondolkodtam, hogyan tudnám szavakba önteni, azt a mérhetetlen hálát, amit valóban érzek a szívemben. Bevallom, hogy elhivatott segítőként nem egyszerű nap mint nap biztos támaszt, útmutatást, bátorítást, megértést, együttérzést és számtalan más pozitív dolgot adni a ránk bízott és bennünk bízó ellátottjainknak, akik gyakran, mindezt nem érzik segítségnek és hangot is adnak ezen érzésüknek. Mindezek mellett legjobb tudásom szerint igyekszem megfelelni a folyton változó elvárásoknak, próbálom felvenni a mindennapok felfokozott munkatempóját, amivel már néha a fizikai tűrőképességem határait feszegetem. Mégis minden este, amikor fáradtan hazaérek és végig gondolom a napi eseményeket, felvillannak előttem arcok, eszembe jutnak elhangzott mondatok, átélt és átérzett érzések, hálát érzek. Hálát érzek, hogy nekem van hova haza jönnöm, van, aki hazavár, biztonságban vagyok és van lehetőségem segíteni másokon.
Hálás vagyok még az erős HITEMÉRT, ami mindig erőt ad nekem, az ELFOGADÁS képességéért és az ÚJRAKEZDÉS lehetőségéért.
Tóth-Szakál Katalin
Hálás vagyok, hogy a munkánkkal pozitív hatást gyakorolhatunk mások életére, segítve őket a nehéz helyzetek megoldásában az életvezetés javításában vagy a jogaik érvényesítésében. A támogatásban részesülő családok őszinte, hálás tekintete egy-egy kedves szó vagy gesztus erőt ad a folytatáshoz, a mindennapi kihívások ellenére. Hálás vagyok a lelkes és professzionális kollégákkal való együttműködésért.Hálás vagyok, hogy munkám során, olyan értékes új élményekkel gazdagodhatnak a gyerekek egy kirándulás, vagy tábor során, ami számos pozitív hatást nyújt. Egy ilyen közös élmény nemcsak a gyerekeknek ad sokat, hanem a szervezők és a kísérők számára is megerősíti a szociális munka fontosságába vetett hitet.
Madár György
Sokat gondolkoztam azon mi legyen az, amit meg szeretnék osztani munkatársaimmal, akik sokat fáradoznak azon, hogy a rászorulók számára segítséget nyújtsanak a mindennapokban. Úgy döntöttem, hogy anekdoták helyett megosztom a közösséggel, milyen gondolatok és mottók segítenek eligazodni a néha nehéznek tűnő helyzetekben, támaszt adnak, amikor elbizonytalanodom. Nincs olyan szándékom, hogy ezek a gondolatok bárkit is befolyásoljanak vagy kioktassanak, mindenki azt a következtetést vonja le belőle, amivel azonosulni tud vagy magáénak tudja érezni.
Elsőként a hétköznapi életben is fontos dologra szeretnék fókuszálni, mely a szociális hátránnyal küzdő emberek esetében még relevánsabb, mint általában gondolnánk. Ez nem más, mint a kapcsolatfelvétel, melyet irányunkban kezdeményeznek. Az első pillanatban eldől, hogy hova helyez a kérdező és miként kíván velünk tovább beszélgetni. Ez egy egyszerű dolgon múlik: a feltétlen odafigyelés és osztatlan figyelemmel társított érdeklődés. Azért fektetek rá akkora hangsúlyt, mert a nehéz sorsú embereknek mondhatnánk egyszerűen, hogy alig van valamijük, de a sorsukból fakadóan tapasztalatom szerint kialakul az a beleérző képességük, ami kevés embernek adatik meg. A fogyatékkal élőknek kifinomodnak ép érzékszerveik, hogy segítsék őket az eligazodásban, nekik pedig ez adatott meg, hogy azonnal belénk lássanak és nem is rejtik véka alá, ha valaki felületesen bánik velük, még ha úgy is gondolja észrevehetetlen. Tehát szánd rá az időt és tényleg szeretettel fogadd a feléd irányuló megkeresést! Megéri!
