Kattintás és kapcsolódás – Gyerekek az online térben

Egy tikkasztó nyári napon felzárkózó településen élő gyerekekkel beszélgettem az internetezésről. Az egyik, akkor ötödik osztályos kislány csendesen elmesélte, szerelmes egy férfiba, akit a neten ismert meg. Még soha nem találkoztak, de kíváncsi rá. A férfi gyakran mondja neki, hogy ne beszéljen erről senkinek – engem is arra kért, tartsam titokban. Ez a beszélgetés nem azért volt megrázó, mert addig ne tudtunk volna az online tér kockázatairól. Inkább azért, mert világossá tette, ha mi, felnőttek nem értjük pontosan, hol és hogyan vannak jelen a gyerekek, akkor nem tudunk időben segíteni sem. Ha nem vesszük fel a tempót, könnyen szakadék alakul ki közöttünk – és a gyerekek egyedül maradnak a kérdéseikkel.

Miután egyre jobban beleástam magam ebbe a jelenségbe, elindítottam a közvélemény-kutatást is. Egy pedagógus „a képekkel való visszaélés” témájú videó után négyszemközt elmesélte, hogy náluk is történtek ilyen esetek. Egy diáklány nyilvánosan megosztott magáról olyan fotókat, amelyek később keringeni kezdtek az interneten, egy másik esetben pedig egy diáklány arcképét szerkesztették rá felnőtt tartalmú képre, amit társai az interneten terjesztettek. Ezek az esetek jól mutatják, hogy a gyerekek tehetetlennek, a pedagógusok pedig sokszor eszköztelennek érzik magukat az online térben felmerülő nehézségekkel szemben.

E bántalmazás veszélye abban rejlik, hogy a digitális eszközzel hazakerül a gyerekekkel, akár a védett térbe is beférkőzik, és a zaklatás az üzenetekkel non-stop folytatódik. Ez időben és térben is nehezen korlátozható, és ami felkerül az online térbe, az örökre ott is marad. Ami nagyon fontos és a felnőttek számára talán újdonság lehet, hogy a gyerekek számára az online tér nem külön világ. Ott barátkoznak, vitatkoznak, sértődnek meg egymásra vagy lelkesednek valami iránt, mint az iskolában. Ha mi, felnőttek ezt csupán „képernyőidőnek” könyveljük el, könnyen félreértjük, mi zajlik valójában. Attól, hogy beleszülettek ebbe a világba, még nem kapnak hozzá útmutatót.

A felmérésből kirajzolódik tehát, hogy az online tér valódi kapcsolati színtér. A kutatásban részt vett lányok több mint fele választotta már az online jelenlétet a személyes találkozás helyett, és sokuknak van olyan barátja, akit az interneten ismert meg, de nem él a közelében. A megkérdezettek fele visszaigazolt már olyan ismerősnek jelölést, akivel személyesen még nem beszélt. A fiúk valamivel ritkábban részesítették előnyben az online kapcsolattartást, de összességében a nemek között nem mutatkozott jelentős eltérés az internetezési szokásokban.

A közösségi média nemcsak kapcsolatokat épít, hanem önképet is formál. Többen számoltak be bántó kommentekről, illetve arról, hogy eltávolítottak egy számukra kedves képet, mert kevés vagy nem várt reakció érkezett rá. A gyerekek felével előfordult már, hogy olyat írt valakinek, amit személyesen nem mondott volna. Megdöbbentően sokan, a válaszadók mintegy fele jelezte, hogy ghostingolta őket valaki (ez az a jelenség, amikor egy korábbi, akár szoros ismeretség után az egyik fél hirtelen, minden magyarázat, üzenet vagy jelzés nélkül megszakítja a kommunikációt, eltűnik, és letiltja a másikat a közösségi médiában – a szerk.), és még ennél is többen tették ugyanezt mással. A ghosting látszólag egyszerű formája a szakításnak, mégis komoly érzelmi nyomot hagyhat.

A gyerekek többsége találkozott már álhírekkel, mégis közel 70 százalékuk biztos abban, hogy meg tudja különböztetni a valós információt a hamistól. Azonban fontos tapasztalás, hogy a digitális térben a manipuláció gyakran éppen ezt a biztonságérzetet használja ki.

A kutatás eredményeire reagálva a Közösségorientált pedagógia-projekt óraterveket és foglalkozásokat dolgozott ki: szó esik az internetes kapcsolatokról, csalásról, az adathalászatról, a lájkok önértékelésre gyakorolt hatásáról és a deepfake jelenségéről is (olyan, a mesterséges intelligencia által generált, rendkívül élethű képi, hang- vagy videótartalom, amely egy létező személyt olyan helyzetben vagy cselekvés közben mutat be, amit az valójában sosem tett meg – a szerk.). A három, a Módszertani Kosár című online felületen is elérhető óraterv a ráhangolódás–jelentésteremtés–reflexió hármasára épül; a módszertani elemek más tanórákba is beilleszthetők, így a pedagógusok rugalmasan alkalmazhatják őket. Az adott témáról való közös gondolkodást rövid kisfilmek és vitára épülő játékok segítik: például az egyik játékban – Mark Zuckerberg „kérésére” – a diákoknak kell érveket gyűjteniük amellett és ellene, hogy maradjanak-e a lájkok a közösségi felületeken; máskor egy online csalás történetén keresztül beszélgetnek az adathalász üzenetek felismeréséről. A képekkel való visszaélés és a segítségkérés lehetőségei szintén külön óra tematikáját képezik. A foglalkozások célja, hogy a gyerekek konkrét kapaszkodókat kapjanak, felismerjék a gyanús helyzeteket, merjenek segítséget kérni, és tudatosabban gondolkodjanak az online tartalmakról és saját digitális jelenlétükről.

A Közösségorientált pedagógia-projektben dolgozó folyamattanácsadók célja, hogy módszertani kapaszkodót adjanak a pedagógusoknak, és biztonságosabb teret a gyerekeknek – ahol kérdezhetnek, megoszthatják tapasztalataikat, és nem maradnak egyedül az online térben átélt nehéz helyzetekkel. Az óraterveket a visszajelzések és tapasztalatok alapján folyamatosan fejlesztjük.

Elérhető óratervek:

A foglalkozások a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Módszertani Kosár című felületén érhetők el.

https://modszertanikosar.maltai.hu/

A szerző a Máltai Szeretetszolgálat Dél-dunántúli Régiójának folyamattanácsadó munkatársa.

Az RRF-3.1.1-22-2022-00001 Közösségorientált pedagógia elnevezésű projekt a Felzárkózó települések programban valósul meg. A projekt az Európai Unió finanszírozásával, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében teljesül.