Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
Adatlap
Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
Szerzetesek vagyunk, de nem élünk kolostorban. Alapítónk, Loyolai Szent Ignác, társaságunkat mégsem róla, hanem Jézusról nevezték el. A Magyar Rendtartományhoz 55 jezsuita szerzetes tartozik, közülük a legtöbben tanítanak, többen tanulnak vagy lelkipásztori munkát végeznek.
„Társául szegődni a szegényeknek, a kitaszítottaknak, a méltóságukban sérülteknek a kiengesztelődés és az igazságosság küldetésének jegyében.” Ez szerepel a második helyen a jezsuiták küldetésének jelenlegi négypontos megfogalmazásában. Ezt próbáljuk megvalósítani Arlón: jelen lenni a családok életében, meghallgatni nehézségeiket, keresni a támogatás lehetőségeit, együtt tanulni, játszani, dolgozni, pihenni, zenélni, nevetni, sírni. Ugyanakkor szeretnénk barátaink és támogatóink számára arlói jelenlétünk által lehetőséget nyitni a bepillantásra, bekapcsolódásra és a találkozásra a láthatatlan Magyarországon élő ezen honfitársaikkal. Ezért vállaltuk, hogy a Máltai Szeretetszolgálat által kidolgozott Jelenlét Program megvalósítói leszünk a Borsod megyei gyönyörű nagyközségben, Arlón.
Krisztussal a határokig!
A felzárkózás lépései
Átfogó program Magyarország 300 leghátrányosabb helyzetű településének felzárkóztatására