A programhoz új helyszínként csatlakozó tiszabői Szociális Naperőmű idén kezdi meg harmadik fűtési szezonját Magyarország egyik legszegényebb településén, az innovatív fűtési támogatás révén a településen élő, legkisebb gyermekeket nevelő családok jutnak korszerű, egészséges és biztonságos fűtéshez a téli hónapokban.
Az október 28-án az érdeklődők három turnusban ismerhették meg részletesen az ország első szociális alapon működő naperőművét, ahol az erőmű működésének magyarázata mellett arra is fény derült, miként lehet jótékony célra áramot termelni, és miként lehet ezt egy hátrányos helyzetű település javára fordítani.
***
A Felzárkózó települések hosszú távú programja nagy hangsúlyt fordít a gyermekek első három életévére, egyik alapvető célja, hogy minden kisgyermekes házban legyen legalább egy egészségesen és biztonságosan fűtött szoba. Az ország legszegényebb falvaiban álló házak jelentős része ezeknek a kritériumoknak azonban nem felel meg. A gyenge hatásfokú, fatüzeléses kályhák lyukas, rosszul illeszkedő csövei miatt a füst gyakran befelé szivárog, a szigetelés és a nyílászárók rossz állapota (vagy éppen hiánya) miatt a minimális komfortérzetet is csak arányaiban jóval nagyobb energiaráfordítással lehet megvalósítani. Az ilyen környezetben élő kisgyerekeknél gyakori az asztma és más légzőszervi betegség, valamint a daganatos megbetegedések veszélye is jóval nagyobb.