Mesékkel a kulturális esélyegyenlőtlenség leküzdéséért

szilagyi.krisztian
2022. október 03.

A Felzárkózó települések programban részt vevő három településen lépett fel szeptember harmadik hetében a Simorág TánCirkusz társulat. Szerdán Varázsmese című darabjukat mutatták be a heves megyei Tiszanánán, a helyi általános iskola tornacsarnokában, mintegy 120 óvodás és kisiskolás örömére. Csütörtökön Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a csereháti dombok között folytatódott a turné. Kora délután Gadnán, a Jelenlét Pont udvarán Tükörmese című előadásukkal nyújtottak maradandó élményt a helyi közönségnek, pénteken délelőtt pedig már a fulókércsi Művelődési Ház udvarán játszották ugyanezt a darabot az óvodásoknak és az alsó tagozatos iskolásoknak. Tiszanánán és Gadnán a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezte az előadásokat, Fulókércsen az önkormányzat és a Jelenlét Pont munkatársai mellett a helyi óvoda pedagógusai is szerepet vállaltak az előkészítésben és a művészek fogadásában.

A társulat tagjai számára a szegény sorsú gyermekekhez való eljutás személyes értékrendből fakadó, önként vállalt misszió. A felzárkózó településeken, térségekben megvalósult előadásokat eddig saját nyertes pályázatainkból finanszíroztuk – tudtuk meg Simor Ágnes társulatvezetőtől, aki a darabok rendezője és szövegírója is egyben. Az itt élő gyermekek sajnos igen ritkán, vagy egyáltalán nem jutnak el színházba. A kulturális esélyegyenlőtlenség leküzdésének egyik eszköze lehet az, ha a produkciókat hozzuk el a falvakba, együttműködve a helyi partnerekkel – tette hozzá. Fulókércsre két év alatt immár harmadjára jöttek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat meghívására, Tiszanánán és Gadnán most először léptek fel. Egy-egy településen minden alkalommal más-más produkciót mutatnak be a repertoárból.

A Simorág TánCirkusz darabjai saját történetek, melyekben a színház, a cirkusz és a bábszínház formanyelve ötvöződik sajátosan. Akrobatikus elemek és zsonglőr mutatványok mellett élő zenei kíséret is fokozza a befogadói élményt. Vázsonyi János jazz zenész, amikor éppen nem a társulattal lép fel, önállóan vagy különböző formációk tagjaként ad koncerteket szerte az országban.

(Szöveg: Murányi Norbert; Fotó: Lakatos Reni, Siroki Laci)