Képzéssel segítik az elhelyezkedést

pereczes.nikolett
2023. július 03.

A nem is olyan távoli jövőben a hiányszakmákra fókuszáló képzések egyre inkább előtérbe kerülnek a munkaerőpiaci szolgáltatásokon belül. A közelmúltban Piricsén és Nyírpilisen élők számára szervezett targoncavezetői jogosítvány megszerzésére irányuló tanfolyamot a két település mentora, Csorba Emil, aki bízik benne, hogy a résztvevők nem csak könnyebben el tudnak helyezkedni új tudásukkal, hanem követendő példaként is tekintenek majd rájuk közösségükben.

A foglalkoztatás bővítése, az elhelyezkedés támogatása a Felzárkózó települések program hangsúlyos elemei, hiszen a rászorultságot felváltó öngondoskodás hosszú távon is fenntartható állapotának elérése az, ami a legérdemibb, legmélyebb változást idézheti elő egy család életében. A munkába állás segítése már önmagában is sokrétű feladat, amit múlt év eleje óta több térségben is munkaerőpiaci mentorok látnak el, szorosan együttműködve a Jelenlét Pontokon dolgozó szociális munkásokkal és adósságkezelő kollégákkal. A mentorok híd szerepet töltenek be a potenciális munkavállalók és a foglalkoztatók között, érkezésükkel professzionálisabbá és tervezettebbé váltak a munkaerőpiaci integrációt elősegítő beavatkozások.

Csorba Emil 2022 áprilisa óta Nyírpilisen és Piricsén segíti a helyiek elhelyezkedését, napi kapcsolatban van a térségben működő nagyobb üzemek, cégek HR vezetőivel és a munkaerő-kölcsönző cégekkel, így mindig naprakész információi vannak arról, hogy éppen milyen munkakörökbe van felvétel. Egy-egy vállalat esetében igyekszik feltérképezni a konkrét elvárásokat és a munkakörülményeket is, ügyfeleinek pedig mindig személyre szabottan nyújt segítséget az önéletrajzok elkészítésében és az állásinterjúkra, felvételi tesztekre történő felkészülésben. „Munkám során különösen fontosnak tartom az egyéni fejlesztést, az oktatás és tanítás mellett az alapvető hiányosságok leküzdését és a példamutatást is. Az eredményesség szempontjából kulcskérdés a hiányszakmák felkutatása és célirányos képzések szervezésével a valódi esély megteremtése az ügyfelek számára. A cégek valós igényeire kell reagálnunk” – hangsúlyozza Csorba Emil. „Nyírpilis és Piricse Nyírbátorhoz van egészen közel, ahol legalább hat olyan nagyobb cég található, ahol van keresnivalónk és van is már kapcsolatunk. A tömegközlekedés hiányosságai miatt mátészalkai és nyíregyházi vállalatok azonban már kevésbé jöhetnek szóba. A tapasztalatunk, hogy céges buszjáratok 10 fő alatt nem indulnak, ekkora létszám eléréséhez sok esetben már mikrotérségi együttműködésre volna szükség, amit szorgalmazok is. A munkaerőkölcsönző és -közvetítő cégek közül a HSA-val a legmélyebb az együttműködésünk, mivel a térségben nekik a legnagyobb a beágyazottságuk, de a Trenkwalder Magyarországgal és a Get Work Trenddel is együtt dolgozunk. Az elmúlt év során azt tapasztaltam, hogy számos cég a térségben, így Nyírbátorban is folyamatosan keres targoncásokat. Egy új jogszabály alapján ráadásul ma már azoknak a raktári dolgozóknak is rendelkezniük kell targoncavezetői jogosítvánnyal, akik gyalogkíséretű vagy vezetőállásos targoncát kezelnek. A mentori hálózat országos vezetőjével, Bátki Emesével közösen ezekre az igényekre alapozva döntöttünk a targoncavezetői jogosítvány megszerzésére irányuló képzés megszervezése mellett” – vázolja a helyzetet és a kihívásokat a mentor.

A képzés május elején húsz fővel indult a DEKRA Magyarország debreceni telephelyén. A résztvevők közül 1 jelentkező Nyírpilisen, 19 pedig Piricsén él. Az intenzív elméleti és gyakorlati oktatást követően a nyár első felében vizsgáztak, ahol egy távolmaradó kivételével mindenki megjelent, és tizennyolcan elsőre sikerrel vették az akadályt: a targoncák mindhárom géptípusára arcképes jogosítványt szereztek, így vezetőüléses, vezetőállásos és gyalogkíséretű targoncát is kezelhetnek majd. A pótvizsgára szoruló hallgatónak sem kell feladnia céljait, főleg, hogy a felzárkóztatás ügye iránt mélyen elkötelezett cég átvállalta az újbóli vizsga és a felkészítés költségeit. A jogosítványt szerzők nagyobb része nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkező 20-30 év közötti férfi, jelenleg álláskereső, többen közülük napi bejelentővel dolgoznak, leginkább az építőiparban. A lakóhelyükhöz közeli, bejelentett és teljes munkaidejű állás reménye motiváló mindannyiuk számára, ezért is vágtak bele.

Csorba Emil a szó legszorosabb értelmében jó mentorként, szinte már csapatkapitányként készítette fel a résztvevőket lelkileg is a megmérettetésre. Több alkalommal is közösen tanultak és sok szó esett a vizsgával járó drukk és izgalom helyes kezeléséről is. A segítő támogatás természetesen nem ér véget a jogosítvány megszerzését követően sem. „A család megélhetését biztosító bejelentett teljes állás talán a legfontosabb mérföldkő egy-egy ügyfelem életében. A közelben található nagyobb cégek és azok a munkaerő-közvetítők, akikkel kapcsolatban vagyunk, megkapják az ügyfelek jelentkezési anyagait, és bízunk benne, minél többen hamar el tudnak helyezkedni az új tudásuk birtokában. Hosszabb távon arra számítok, hogy azok, akik megállják a helyüket targoncásként, követendő példává válnak a többiek számára a saját településükön, így ők lehetnek helyben a munka nagykövetei. Mentorként kimondottan örülök, ha híre megy, hogy az ő anyagi lehetőségeik és életkörülményeik bizony megváltoztak az elhelyezkedésük után, hiszen ezt látva másokban is megerősödhet a szándék, hogy munkát vállaljanak.”

A munkaerő-piaci szolgáltatásokon belül a hiányszakmákra fókuszáló, piaci szereplők igényeire reagáló képzések szervezése egyre hangsúlyosabbá válhat a jövőben, hiszen a képessé tétel kiemelkedően fontos eleme a személyre szabott támogatásnak. „A most lezárult tanfolyam volt az első, ezért is bír különösen nagy jelentőséggel mindannyiunk számára. A jogosítványok megszerzését már önmagában is jelentős eredménynek tartom, és természetesen figyelemmel kísérjük a hosszabb távú hatásokat a résztvevők és az érintett települések közösségei szempontjából is” – mondja Bátki Emese, a munkaerő-piaci szolgáltatások szakterületének országos programvezetője.

Szöveg: Murányi Norbert