Ichi, ni, san, shi, azaz egy, kettő, három, négy, visszhangzik a zalakomári óvoda egyik termében. A visszhang nem a terem akusztikája miatt van, Németh Zoltán senseijel szemben öt tizenéves fiatal sorakozik fel, és számolnak együtt a mesterrel, majd köszönik meg az edzést. Ahogy itt természetes, japánul.
„A nyelvtudásuk itt ki is merül” – megy elébe az első kérdésnek Németh Zoltán – „ahogy majdnem az enyém is, hiszen mi itt csak a karatéban használt szavakat tudjuk. De nem is a japán nyelv megtanulása a lényeg, hanem a karate szellemisége.”
A szomszédos általános iskolából átjáró gyerekek 2021-ben kezdték el a karatét, hetente kétszer van edzésük, évente többször edzőtáboruk, de jártak már versenyen is Budapesten, és évente tesznek övvizsgát. Büszkén viseli is mindegyikük a neki kijáró, önerőből elért narancssárga vagy zöld övet a hófehér karate ruha (karate gi) derekán. „A karatében nincs különbség, nincs olyan, hogy valaki azért élvez elsőbbséget, mert idősebb, gazdagabb vagy tanultabb. A karatéban az áll elöl, aki a legnagyobb rangú. Az iskolai szünetekben rendszeresen átviszem a zalakomári srácokat Zalakarosra, az egyesületünk edzőtáborába, és ott látják, tapasztalják, hogy mindenki ugyanazt csinálja, amit ők. Nincs külön rájuk szabott program, ugyanazt kapják, mint mások, és ugyanazt várom is el tőlük, mint mástól.”
Az elvárásoknak pedig igyekeznek megfelelni, noha nem egyszerű újra és újra nekiveselkedni a kombinációknak, erősítő- és nyújtógyakorlatoknak. Feladásról itt szó sem lehet, és a sensei jó érzékkel szúrja ki mikor kell egy kicsit engedni, hogy aztán a karatékák maguktól tegyenek bele még többet. „A karate jellemformáló sport, megtanulják, hogy ingyen nincs semmi. Kitartóan tenni kell érte, és mikor elértem, akkor tovább kell lépni. Ha meg tudok csinálni 100 fekvőtámaszt, akkor utána ki tudom nyomni a százegyediket is. Ha valamit nem tudok megtanulni, akkor is meg- tanulom. Mindenkinek önmagához mérten kell jónak lenni, és mindig önmagához mérten kell egy picivel jobbat, többet tenni.”
Az edzések és a vizsgák megkövetelik a fegyelmet és az odafigyelést, ami észrevétlenül a mindennapjaikba is beivódik, visszaköszön. „Az iskolai bizonyítványokat félévkor és júniusban is megnézem, de évközben is rá-rá kérdezek, hogyan is állnak. Ki merem jelenteni, hogy aki beiratkozik, és itt is marad, annak az osztályzatai fél-egy jeggyel jobbak lesznek, mint előtte, és nem fog az igazgató annyit hallani róla” – állítja magabiztosan Németh Zoltán.
A sensei családi környezetben nem találkozik a tanítványaival, de az edzések, utazások és közös programok alatt megnyílnak előtte, sokat beszélgetnek, így tisztában van vele, hogy a karate nekik sokkal több, mint sport. Integrációs eszköz, amely révén jobb eséllyel indulhatnak majd az életben. „Jellem, becsület, önuralom, tisztelet, hála – ezeket a fogalmakat gyakran elmondjuk edzésen, mert fontos dolgok, és láthatóan próbálnak is úgy élni, hogy ezeket betartják. Nem mindig sikerül, de nem is feltétlen kell mindig maradéktalanul elvárni ezeket egy 12-13 éves gyerektől. De szépen folyamatosan veszik ki belőle, amit kell. Lehet, hogy csak felnőtt fejjel érik be teljesen, de ott lesz bennük, velük mindaz, amit itt tanultak, kaptak.”
A Sport programelem az Európai Unió támogatásával, a Jelenlét a felzárkózó településeken (ESZA+) projektből valósul meg. (EFOP_PLUSZ-7.1.1-24-2024-00002)