Együtt lenni jó! Ezt az alapigazságot választották a Máltai Szimfónia zenetanárai egy új, közösségépítő programsorozat mottójának, amely során öt faluban – Tarnazsadány, Tarnabod, Kömlő, Tiszabura, Tiszanána – tartottak egész napos zenés-játékos dzsemborikat. A feladatmegosztás mindenhol azonos volt: a szimfóniás zenetanárok és a Jelenlét Pontok munkatársai gondoskodtak a szórakozásról és az ehhez szükséges kalóriamennyiségről (reggeli, ebéd, uzsonna és köztük egy kis harapnivaló…), a gyerekek pedig a zsivajról és érdeklődésről. Bár már sokan ismerik az országban a Máltai Szimfóniát, és sok gyermek vesz részt a programban, a zenetanárok szerint azért mindig van hova növekedni. Ezért is hívták létre ezt a programsorozat, ami alatt a tanárok, az érdeklődő fiatalok és a Jelenlét Pontok munkatársai a nap során kötetlenül megismerkedhetnek egymással, beszélgethetnek, zenélhetnek, táncolhatnak együtt. A szervezők a kulturális programok mellett készültek kincskereséssel, vízi játékokkal, bűvész előadással, ügyességi versenyekkel és lufi hajtogatással is. Utóbbi alatt kiderült, hogy a fiúk jó része bizony lovagi vágyakat táplál, és már éppen csak a lufi kard hiányzott a szetthez… A több, mint kétszázötven gyermeket megmozgató programsorozat minden állomáson jól sikerült, olyannyira, hogy a gyerekek közül sokan eldöntötték, hogy ősszel, az iskolai órák mellett a Szimfónia óráira is rendszeresen járnak majd.
A programelem az EFOP-1.4.5-20-2020-00001 Fókuszban a gyermek program keretében valósult meg.
A képeket Samu Enikő készítette.