Csereháti vándorkupa a felzárkózás jegyében
Szeptember negyedik szombatján Martonyi község biztosított méltó helyszínt a Felzárkózó települések területi foci bajnokságának, melyre további hat csereháti faluból, Csenyétéről, Fulókércsről, Baktakékről, Selyebről, Szakácsiból és Gadnáról érkeztek csapatok, hogy összemérjék tudásukat.

– A Felzárkózó települések program komplex célrendszerén belül hangsúlyos szerepet kap a sport, ezen belül pedig a labdarúgás, ami hagyományosan a legkedveltebb a gyerekek körében – tájékoztatott Kertész Attila, a program regionális koordinátora. – Mind a hét településen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat van jelen, mint megvalósító. Az érintett falvakban dolgozó munkatársaink az élet szinte valamennyi területére kiterjedő szociális munka mellett sok energiát fektetnek a rendszeres sport megszervezésébe, s abba is, hogy a részt vevő gyermekekből valódi csapatok, közösségek kovácsolódjanak. A torna megszervezésnek talán egyik legjelentősebb hozadéka az, hogy immár térségi szinten is szövődhettek emberi, baráti és sporttársi kapcsolatok a gyerekek között. Kellemesen meglepetés volt látni azt, hogy az ifjú játékosok mennyire sportszerűen és emberségesen viselkedtek egymással a pályán – tette hozzá a karitatív szervezet régiós munkatársa.
A csereháti vándorkupát először múlt év nyarán szervezték meg a Felzárkózó települések program keretein belül, akkor még négy település részvételével. Mivel azóta már újabb falvak is bekapcsolódtak, bővült a kör, idén így hétre nőtt a csapatok száma.
– Martonyiban az elmúlt hetekben-hónapokban a helyi önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai egymással karöltve dolgoztak egy 40 x 20 méteres focipálya kialakításán. Már korábban is felmerült, hogy a pályaavató ünnepséget egy sportnap megszervezésével emelné méltó rangra a település, végül az a közös döntés született, hogy a Felzárkózó települések térségi bajnokságát fogadjuk – erről már Zupkó Gergely István, a martonyi Jelenlét Pont vezetője beszélt. – A focitorna lebonyolításában és a vendéglátásban is szorosan együttműködtünk az önkormányzattal és lelkes önkéntesek is erősítették a stábunkat. A pálya felfestését mészporral a mi srácaink csinálták nagy örömmel, ők a meccseken a Martonyi Sportegyesülettől kapott mezekben állhattak pályára. Az SE sok más eszközt is jó szívvel kölcsönzött a rendezvényhez, a labdafogó hálót pedig mi szereztük be. Külön öröm volt számomra, hogy a gyerekeket az edzőik mellett a hat másik településen dolgozó munkatársaim is elkísérték. Velük együtt összesen mintegy nyolcvanan voltunk – mondja büszkén a főszervező.
– Kollégáink heti rendszerességgel tartanak edzéseket a falvakban, Besenyei Róbert és Ganyi Gábor foglalkoznak a gyerekekkel, emellett természetesen a helyi programvezetők és szociális munkások is figyelemmel kísérik a gyerekek fejlődését – erről már Siroki Péter beszélt, aki a csereháti térségben dolgozik, mint sport koordinátor. – A családokkal meglévő személyes kapcsolat, a bizalommal teli légkör kialakítása mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a szülők elengedjék a gyerekeket akár egy napra, akár több napos táborba a Balatonhoz, mert ilyenre is volt példa a nyáron. Az edzőknek és a programban dolgozó szociális munkásoknak abban is van feladata és felelőssége, hogy következetesen betartassák a közösségi létforma megélését elősegítő szabályokat. Egymás hibáztatása, a csúnya beszéd és durvaság nem fér bele nálunk, a kulturált és sportszerű viselkedés olyan alapvető elvárás, amit mindenkinek be kell tartani a pályán és azon kívül is. A játék közben adódó konfliktusok kezelésére, a feszültségek feloldására nagy hangsúlyt fektetünk. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy valódi, összetartó csapatok alakuljanak ki. Bízunk abban, hogy ez a fajta nevelés és szemléletformálás kihat az élet más területeire is, és mindaz, amit itt elsajátítanak a gyerekek, beépül a személyiségükbe és hasznukra válik későbbi életük során is – teszi hozzá a szakterület felelőse.
A kupát Maka István, a Felzárkózó települések program országos sportvezetője nyitotta meg. A meccseket délelőtt játszották a csapatok, ebédre paprikás krumpli készült üstben, a délutáni kötetlenebb program pedig kiváló alkalmat adott ismerkedésre, beszélgetésre. A trambulin és a bicajok mellett talán maga a találkozás öröme tette igazán emlékezetessé a napot a gyerekek számára, akik a focin kívül sok másról is szót válthattak egymással, de előkerült a gitár és a cajon is, így végül közös zenélés is segítette az egymásra hangolódást. Bár a falvak között nincs nagy távolság, mégis gyakran az itt élők csak hallomásból, hírből ismerik a másik községet és annak lakóit. A csapatok tagjai az emlékbe kapott érem és az élmény mellett értékes emberi kapcsolatokkal is gazdagodtak, s tanulhattak is egymástól. Út közben sokan most csodálkozhattak rá először a Rakacai-tó festői szépségére.
A térségi bajnokság vándorkupáját idén Selyeb csapata vihette haza, második és harmadik helyen Szakácsi és Martonyi végeztek. A részt vevő csapatok teljesítményét oklevéllel ismerték el. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésben érintett munkatársainak egybehangzó véleménye az, hogy a Felzárkózó települések program megyei szinten egyik legjelentősebb eseményének adott otthont Martonyi, ahol mindenki nyert.
A rendezvény az EFOP-1.4.5-20-2020-00001 Fókuszban a gyermek program keretében valósult meg.
(Szöveg: Murányi Norbert; Fotó: Zupkó Gergely, Kertész Attila, Nagy Bálint, Siposné Pozsga Barbara)