A „tízből száz pontos” koncert
Az iskolával párhuzamosan a Máltai Szimfónia növendékei is lezárták a tanévet, országszerte régiós koncerteken mutatták be, mit tanultak, mennyit fejlődtek az elmúlt hónapokban. Erken, Litkén, Szendrőládon, Piricsén és Kadarkúton tartottak nagyobb koncertet, utóbbin Oláh Gergő zenész is fellépett.
„Zsombor bácsi, ugye te is feljössz velünk a színpadra?” – hetven izgatott gyerek adott koncertet a kadarkúti Jálics Ernő Általános Iskola és Kollégium sportpályáján, hogy bemutassa a rokonoknak, ismerősöknek, mi mindent tanult idén a Máltai Szimfónia program zeneóráin. Autentikus cigányzene és népszerű gyerekdalok, népdalok szólaltak meg az előadásukban hegedűn, csellón, nagybőgőn, gitáron, tamburán, furulyán, citerán és más ütőhangszereken.

A szimfóniás növendékek egy kicsit másképp tanulnak zenélni, mint a legtöbb hasonló korú gyerek. A Máltai Szeretetszolgálat által kidolgozott különleges zenepedagógiai módszer lényege, hogy a zenélés már az első pillanattól örömforrás legyen. Kézről tanulják a dallamokat, a kottában a hangjegyek azonosítását pedig színek és számok segítik. A koncerteken nem csak a legjobbak vehetnek részt, bárki színpadra állhat, aki szeretne és van hozzá bátorsága. A gyerekeket a tanárok tudásszint alapján sorolják könnyebb vagy nehezebb szólamokba, ám a hangsúly itt az együttléten, a közös örömön és a sikerélményen van. A zenekari működés fejleszti a gyerekek önismeretét, önfegyelmét és javítja a koncentrációs képességüket, ami az iskolai teljesítményükre is pozitívan hat.

Kadarkúton a fellépőknek felesleges volt izgulniuk, a közönség a koncert minden egyes darabját hatalmas tapssal jutalmazta. Az idő előrehaladtával a hangulat egyre oldottabb lett. A nézők közül többen együtt énekelték a dalokat az előadókkal, a legelszántabb szülők közvetlenül a színpad elől videózták a csemetéiket, a kistesók pedig lelkesen kergetőztek a padok között. A sportpályát egy idő után már nem csak a zeneszó ölelte körbe, hanem a hátul hatalmas kondérban rotyogó babgulyás illata is. A koncert fénypontja egyértelműen Oláh Gergő Fekete fehér című slágere volt, amit a gyerekek a művésszel közösen adtak elő. „Akkor ítélj, ha megismertél” – hangzott az égig. És hogy hogyan sikerült a koncert? „Tízből száz pont!” – csapott bele az egyik kislány az apukája tenyerébe, amikor lelépett a színpadról, egy másik pedig boldogan ölelte át Bardócz Boglárt, a zenekar vezetőjét, hogy szavak nélkül is megköszönje ezt a százpontos napot.

Ösztöndíj a tehetségeknek
Nagy Kálmán, a Máltai Szimfónia programvezetője a jól sikerült évzáró koncertek kapcsán elmondta, hogy a 2012-ben indult Szimfónia program a jövő tanévben is folytatódik, sőt, komoly terveik vannak a folytatásra. „Azon dolgozunk, hogy minél több hátrányos helyzetű gyereket érjünk el. Terveink között szerepel, hogy ösztöndíjat biztosítsunk azoknak a diákjainknak, akik az általános iskolából kikerülve zenei szakközépiskolában folytatják a tanulmányaikat. Ez nem csak anyagi segítséget jelentene a számukra, hanem személyre szabott figyelmet és lelki támogatást is egy rendkívül érzékeny fejlődési szakaszban. Szeretnénk, ha a diákjaink közül minél többen visszajönnének hozzánk tanítani a programba, és a megszerzett tudást a saját közösségükbe forgatnák vissza”.
A rendezvény a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg.