A fej, a kéz és a szív egysége

A Közösségorientált pedagógia-projekt folyamat-tanácsadói rendszeres iskolai látogatásokkal, tanításmódszertani támogatásokkal segítik a felzárkózó településeken elhelyezkedő csaknem 70 közoktatási intézmény pedagógusát. Mészáros Ágnes is e küldetés keretében jár évek óta Mikére is, ahol összhangban tud együtt dolgozni a tanítókkal és a település Jelenlét Pontjának munkatársaival, akik most is jelen vannak és a kezdetektől fogva támogatják a projekt tevékenységeit.

Legutóbb Márton-nap alkalmából egy igazán látványos és sikeres foglalkozásba vonta be az 1-4. osztályos gyerekeket és tanítóikat, padlóképet készítettek Szt. Márton történetének nyomán. A fej, a kéz és a szív pedagógiájaként emlegetett Kett-módszer lényege, hogy a résztvevők kreativitása, gondolkodása és érzelmei egyszerre kapnak hangsúlyt. Általában csak a padlóképkészítéssel kapcsolatban szokták említeni, de jóval többről van szó; a holisztikus vallásos nevelés átfogó koncepciója is.

Ági az öt fázisra osztott, másfél órás alkalom bevezető szakaszában leültette a gyerekeket körbe a székekre, miközben a Lánc, lánc, Eszterlánc című dalt énekelték, majd kellemes illóolajjal kente be a kezüket. „Nagyon szeretem az ilyen bensőséges típusú foglalkozások elején alkalmazni az illatokat, mert segíti a gyerekeket az átmenetben, a kinti, zajos világból az együttlét, a tanulás vagy a játék nyugodtabb terébe kerülni” – meséli Ági. Hozzátéve, az érintés által bizalmat, elfogadást és kapcsolódást közvetít, illetve érzékszervi tapasztalatot is ad nekik.

Ezután visszhangjáték következett, egyszerű dallamokat és üdvözlő mondatokat énekeltek vissza a gyerekek és a tanítók, míg érezhetően mindenki meg nem érkezett a „jelenbe”. Ez nem is mindig olyan könnyű, hiszen a pedagógusokon kívül majdnem 20 diák vett részt az órán, akik a gyerekénjükhöz híven egy felpörögött állapotban toppannak be az órára. „Megnézzük, kik alkotják a székkört, kik hiányoznak: megérkeztem, a helyemre ültem, itt vagyok. Én ülök a helyemen, te ülsz a tiéden, mindenki a saját helyén ül ebben a teremben. Szervusz!” – mondja Ági a mellette ülőnek üdvözlésképpen, és így tesz a többi kisdiák is a saját szomszédjával. A középpont megkeresése immár térben történik, egy fehér, kör alakú terítőt helyeznek maguk elé középre, mely össze van hajtva több részre. Kettesével nyitják ki a gyerekek és megbeszélik közben, mire hasonlít. Amikor a teljes kör kitárul, már sok minden lehet: sajt vagy torta, akár Hold is. Ági felfedi a titkot, ez egy város, Amiens a neve. De milyen lehetett régen egy város? Az biztos, hogy várfal vette körül, amit itt egy kötéllel ábrázolnak, körbe is fogják a diákok, és megkezdődik a fantázia-alakzatok térbeli megalkotása. Ezután Ági köveket ad a gyerekek tenyerébe, összehasonlítják azokat, mesélnek róluk, tapintják.

Minden gyermek egy fakockát vesz ki a kosárból és négyfős csoportokban házat építenek kooperatívan, két faágból templomot szimbolizálnak. „Abban az időben nem volt áram, lámpásokkal világítottak” – mondja kedvesen Ági, és kis lámpást tesz a lepel (a város) közepére, a gyerekek arcára ekkor már látványosan kiül az izgatottsággal ötvözött kíváncsiság. Szent Márton története itt kezdődik. „Amiens kapujában egy szegény, mezítlábas koldus ült, aki már nagyon fázott, mert kabátja sem volt. Csukd be a szemed, érezd át, hogy te ülsz ott. Mit érzett vajon a koldus?” – teszi fel a kérdést a szakember, melyre később közösen keresik a választ, majd tovább meséli a történetet, miszerint egy lovaskatona megállt az úton, pont a szegény koldus mellett. Az ember vacogva nyújtotta a kezét a katona felé, és alamizsnát kért. Márton így kiáltott: „Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz sincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad!” Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak és ellovagolt. Ági a nemezkatona köpenyét ketté nyitja és ráteríti a koldusbábura. A történet minden jelentőségteljes állomását eszközökkel játsszák el.

A Franz Kett német pedagógus nevéhez fűződő módszer az embert állítja középpontba és azt a felfogást, hogy minden érzést úgy lehet a leghatékonyabban átadni, ha abban személyes tapasztalatunk van. Emberképe egy testi-lelki-szellemi egység, ami elválaszthatatlan kapcsolatban van kortársaival és környezetével és egy benső személyi központtal, amely képessé teszi őt életfolyamatának vezetésére. A módszer gyakorlati alkalmazását rendkívül nagy siker koronázza Európa-szerte, több mint 20 éve. Gyakran használják az óvodai nevelés egyéb különböző területein, mesefeldolgozásban, egészséges életmódra nevelésben, vagy környezetei ismeretekre nevelés területén is.

A katonából lett Márton püspök története nem csak ismerkedés a szöveggel, hanem tapasztalati úton való közös értelmezést tesz lehetővé. Az elmélyítés fázisában nemezből készült kis figurák kerülnek a kezekbe, melyeket most már a gyerekek mozgatnak. Filcből készült házakat építenek csapatokban, megismerkednek így a geometriai formákkal is, miközben az ábrázolásokkal kapcsolatos kommunikáció is fontos a munka során. A nyitott folyamat során a gyerekek érzelmi bevonása fokozatosan zajlik, itt, az utolsó szakaszban sok empátiával elmesélik és termésekkel szimbolizálják, megmutatják egymásnak, hogy ők miként, mivel segítettek volna a koldusnak. Az intenzív és összetett foglalkozás végére egy óriási, színes padlókép körül állnak a résztvevők, mely egy másfél órás közösségi élmény, egy közös történet ábrája. Mindenki megnézi a társa dekorációját, mesélnek róla, Márton-napi mécsesekkel, lámpásokkal körbetáncolják a városképet, Szent Mártonról szóló dalokat énekelnek, melyet az egyik tanítónő citeraszóval kísér. Nem csak a kép, de a foglalkozás is kerek egésszé válik.

„Mindez tehát egyszerre cselekvésorientált, kreatív, érzelmi, érzéki alapú és erősen vizualizált foglalkozás. Folyamatosan támogatni kell a megértést és folyamatosan reflektálni is kell a gyerekek kérdéseire, tetteire. Érdemes minél több természetes anyagú eszközt, kelléket bevonni, hogy a padlóképen kívül gazdagítsuk a látásmódot és az asszociációkat. Fontosnak tartottam, hogy a »Légy mindig kedves, alázatos, tégy jót, amikor csak tudsz, ne feledkezz meg a rászorulókról« üzenetet hangsúlyozzam számukra” – osztja meg tapasztalatait a Közösségorientált pedagógia-projekt folyamattanácsadójaként dolgozó Ági. Mint mondja, készülni kell rá, de minden perce megéri, a gyerekek egy pillanatra sem unták a játékot, ő pedig napokig feltöltődve járkált a világban.