A Felzárkózó települések program 64 falujából, Zalától Szabolcsig, Baranyától Borsodig, indultak útjukra a szépen megfogalmazott kívánságok és gondosan kiszínezett rajzok olyan titkos nagy kívánságokkal, amiket talán még kimondani is félt a feladójuk. Egy hosszú ceruzákkal megpakolt új tolltartó, egy „szuperszonikusanhipergyors” tűzoltóautó, egy színes „soha ki nem lyukadó” focilabda, háromrészes barátságkarkötő, egy szőke hajú baba, játék pénztárgép, felnőttes sminkkészlet és még ezernél is több hasonló, ám mégis egyedi kívánság lapult az összehajtogatott papírlapokban.
A máltai, Csillagszóró-központba beérkező levelek pedig aztán szusszanás nélkül tovább is indultak: cégek, munkahelyi közösségek, családok, középiskolások, egyházközösségek és egyéni angyalkák kapkodtak ki a kupacból egyet-tízet-húszat, majd vágtak neki eltökélten az üzletsoroknak, hogy az a baba tényleg szőke legyen piros szoknyában, a tolltartóban legyen minden színű ceruza, a mesekönyvben a Disney-s Miki egér integessen vissza, a pólón Cristiano Ronaldo gólöröme látszódjon és a műanyag láncfűrész pontosan ugyanolyan legyen, mint „amivel Apa dolgozni jár”.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat zugligeti központja pedig pár hétre átalakult, mindenki „Csillagszórós” lett egy kicsit: a tárgyalóból csomagolóüzem lett, a munkatársakból rakodók, az autókból feneketlen csomagterű kisbuszok, a Jelenlét Pontokon dolgozókból profi logisztikusok és ajándék elrejtők, nehogy egy kíváncsi gyerek idő előtt meglássa a dobozokat.
A hátrányos helyzetű településekről begyűjtött kívánságokhoz idén is csatlakoztak a siófoki, a pécsi és a marcali Máltai Fejlesztő Iskola súlyosan halmozottan fogyatékkal élő tanulóinak kérései is, és így összesen több mint 1700 gyerek bizonyosodhatott meg idén is arról, hogy igenis léteznek karácsonyi csodák.
Közös öröm
„Emlékszel még, mit kértél karácsonyra?” – kérdezi cinkos mosollyal Orgován Lilla, a tisztabereki Jelenlét Pont vezetője a kilencéves Lindát, miután kibontakozott öleléséből. Válasz még nincs, csak óvatos bólogatás, de még ebből az apró mozdulatból is sugárzik az izgalom, a reménykedés. Főleg, mikor Lilla előhúzza a háta mögül a szépen becsomagolt dobozt, ami ugyan jól takarja a lényeget, de nem Linda elől: a méretéből és formájából adódóan ugyanis nem rejthet mást, csakis egy tökéletes, gyönyörű, ceruzákkal jól megpakolt tolltartót! Pontosan olyat, ami a rajzzal kiegészített kívánságlistán szerepelt.
Linda harmadikos, a szépen vezetett füzetéből kikacsintó rajzok mutatják, hogy a színes ceruzáknak lesz dolguk nála. „Egész nap színezne” – nézi büszkén édasapja a csomagot bontogató kislányát. „Színez, hegyez, újra színez, újra hegyez. Nála gyorsan rövidülnek a ceruzák” – teszi hozzá, miközben már nagyobbik lánya arcát fürkészi. Ilona 12 éves, ő csajosabb dolgokat, sminket, hajdíszt kért. Mozdulatai is lassabbak, kiélvezi a bontogatás, a felfedezés izgalmát. Túl sok ideje azonban nincs, a kicsomagolás izgalmában égő húga már az ő dobozába pillantgat. „Az a tiéd?” – kérdezi Linda egy nagy csomag matricára mutatva testvére csomagjába. „Nem, ez már mind a miénk”.
