Szakterületek
a település bemutatása
Köröm község a Sajó és Hernád összefolyásánál helyezkedik el. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található. Közelében két nagyobb város – Tiszaújváros és Szerencs – fekszik. Történelmi érdekessége, hogy a pálos rend által épített fogadó ( ma Római Katolikus Plébánia épülete) még ma is funkcionál. A pálos rend címere ma is látható az utcai homlokzaton. A keleti és a déli homlokzaton napórák voltak a következő felirattal: QUAM CITO FELICES ERIPIT HORA DIES. (ennek jelentése: Milyen hamar elragadja az óra a szép napokat). A település óvodája önkormányzati fenntartásban, míg az általános iskola a katolikus egyház fenntartásában működik. Az óvodában 150 férőhely, 5 csoport működik. A település jól ellátott szolgáltatási szempontból van háziorvos, védőnő és családsegítő is. A településen egy Coopos bolt, egy magán kisbolt és egy posta működik. Nagyon sok lakásban a közszolgáltatások nem elérhetőek, így a mosás, fürdés, tisztálkodás nem megoldott. Nincsenek olyan közösségi terek ahol az egészség megőrzéséhez szükséges feltételekhez hozzá tudjanak jutni. Nagy számban vannak olyan családok ahol a munkanélküliség egyre nagyobb számban fordul elő. A településen élők többsége közmunkában foglalkoztatott.
a jelenlét a településen
A FETE keretében Jelenlét Pontunk működése 2023 tavaszán indult el, 2023. októbertől a Jelenlét Pont új telephelyen, Béke utca 9.sz. alatt, a szegregátum közelében található. Köröm községben nagy számban található olyan család aki közvetetten és közvetlenül is segítségre szorul. 2023 telén 70 családnak segítettünk élelmiszer és tűzifa adománnyal. A településen összesen 563 gyermek él, akik nagyobb arányban hátrányos helyzetű családban élnek. Nagyon sok segítő szakemberre van szükségünk ahhoz, hogy a társadalom perifériájára szorult családokat fel tudjuk zárkóztatni. Elsősorban a gyermekekre koncentrálunk nagyobb figyelemmel, de ezzel egyidejűleg komplexen az egész család számára nyújtjuk a segítséget. Próbáljuk már a fogantatástól kezdően a gyermekek sorsát segíteni a várandósok támogatásával, majd a kora gyermekkori életkorban szükséges fontos beavatkozásokat megtenni. A legsúlyosabb probléma a házak állapota és a droghasználat mellett a korai iskola elhagyás és az alacsony tanulmányi átlag, valamint az iskolai hiányzások.
- A Jelenlét Ponton adott a mosási és tisztálkodási lehetőség, ezzel sok helyi él rendszeresen
- Jelképes összeg ellenében lehetőség van kerékpár kölcsönzésre
- A baba-mama klub fejlesztő foglalkozásain a kora gyermekkori fejlődésen van a hangsúly. Fejlesztő szakembereket is bevonva dolgozunk azért, hogy az otthoni hátrányok minél kisebb mértékben befolyásolják a gyermekek egészséges fejlődését
- A tanulósarokban minden eszközt és segítséget biztosítunk az iskolás korú gyermekeknek, hogy biztosan jó eredményeket érjenek el a tanulásban. Rendszeresen érkezik hozzánk logopédus, pszichológus és gyógypedagógus, hogy szaktanácsadással, speciális segítségnyújtással járuljanak hozzá a fiatalok fejlődéséhez.
- A felelős állattartás keretében 38 kutyát sikerült ivartalanítani és rendezni a kutyák tulajdoni viszonyait
- A sütő-főző klubban és a kertprogramunkban a gazdaságfejlesztés különböző témáit járjuk körbe
a program folytatása
Célunk, hogy olyan fiatalokat tudjunk segíteni akik képesek a társadalomba úgy beilleszkedni, hogy teljes tagjai legyenek. Szeretnénk a munka világába bevezetni őket, hogy értékes felnőttek váljanak a gyermekekből. Ha munkát tudnak vállalni, akkor a szegénységből is van kiút számukra. Elsődleges szempont a motiváció felkeltése a gyermekekben a tanulás iránt. Próbálkozunk élmény alapú tanulással, hiszen a tapasztalatok alapján ezzel az érdeklődésüket jobban fel tudjuk kelteni. Szeretnénk megoldást találni arra, hogy elérhetővé váljon számukra a továbbtanulás. Olyan környezet kialakítását szeretnénk kivitelezni ami emberhez méltó. Szeretnénk megtanítani az itt élőknek, hogy, mennyire fontos a tiszta, rendezett környezet, ahol jó élni és jó gyermeket nevelni. Szeretnénk megoldást találni arra, hogy a drog eltűnjön a környékről és ne akadályozza a családok életét. Szeretnénk megakadályozni a további kirekesztettséget!