Kiss Margitnak az első években az volt a feladata, hogy a hiricsi kultúrház ajtaját kinyissa, amikor a Máltai Szeretetszolgálat játszóbusza a településre érkezik. Az akkor közmunkásként dolgozó asszony ott maradt, amíg a máltaiak a gyerekekkel játszottak, segített azután is, hogy lejárt a munkaideje. Kilenc év telt el azóta, Margit asszonyból önkormányzati képviselő, főállásban pedig a Szeretetszolgálat munkatársa lett. Az ott élők szerint a Jelenlét Pont meghatározó arca a Baranyai megyei Hiricsen.
„Születésemkor azt mondta az édesapám: te leszel a szakács a családban, és így is lett” – meséli sajátos pályaválasztásáról Pedig az volt az álma, hogy varrónő lesz. Ehhez azonban tanulnia kellett volna, amit ő nem tehetett meg. Nyolcan voltak testvérek, s neki, mint legidősebbnek a többieket kellett ellátnia, hogy ők iskolába járhassanak, szülei pedig dolgozhassanak.
„Akkoriban nagyon szép és gazdag, református falu volt ez” – meséli. Sok díszes házzal –egyikről sem pergett a vakolat -, és mindegyiken parabola antenna is díszlett, az ott élők jólétének jeléül. A házak mögötti kerteket is művelték, teli voltak zöldségekkel és gyümölcsfákkal, az istállók pedig állatokkal. Margiték házával szemben például citrom termett. „Nagyon jó emlékem van az idősekről. A szüleink arra tanítottak minket, hogy mindenkinek köszönjünk, ha jól neveltek voltunk, gyakran kaptunk a dicséretet”. A házukkal szemben lakó Rózsi néni olyan volt nekik, mintha az öreganyjuk lett volna.
Akkoriban még iskola is volt Hiricsen: Margit ott végezte el az első négy osztályt, majd Vajszlón fejezte be az általános iskolát. Ezek után 19 éves koráig ő viselte gondját a családjának: főzött, elvégezte a házimunkát, nagyobb testvéreivel együtt művelték a házuk mögötti kertet. Két fiútestvérének mindeközben sikerült, ami neki nem: mindketten továbbtanultak és szakmát szereztek: mezőgazdasági gépszerelők lettek.
Margit fia 1986-ban született meg, férjével akkor még szülei házában éltek. A párját megtalálni – ahogy ő mondja – kicsit bonyolult volt: ő ugyanis cigány származású, a férje viszont nem az. „Volt belőle harc, de miután látták anyósomék, hogy szorgalmas vagyok és a fiuknak és az unokájuknak is jól viselem gondját, végül elfogadtak. Még házat is vettek nekünk Hiricsen”.
Úgy emlékszik, akkoriban még nem volt nehéz a többségében magyarok lakta faluban élni. Működött a TSZ és „az emberek, asszonyok is eljártak dolgozni”.
Kiss Margitnak sokáig nem volt munkahelye, munkája annál inkább. Évekig ő vezette a háztartást, miközben gyereket nevelt, ellátta az állatokat, gondozta a kertet, míg a férje dolgozott. Mindeközben, hosszú évek alatt viszont nagyon megváltozott a világ Hiricsen. Margit úgy emlékszik, minden akkor kezdett elromlani, amikor sorra szűntek meg a munkalehetőségek: Hiricsen a TSZ, a szomszédos Vajszlón a Ganz Műszer Művek gyára. Időközben pedig felnőtt egy olyan generáció, amelyik reggelente nem indult munkába.
Kertje most is van mindenkinek a faluban, de a földek többségén az önkormányzat gazdálkodik: hagymát, fokhagymát, paprikát termesztenek. A falu látképe is nagyon megváltozott az elmúlt évtizedek alatt: sok a düledező ház, az üresen álló, összeomlott melléképület, istálló. Ma már citromfa is csak Margit kertjében van. A Sellyei járásban található falu egyike a legnehezebb helyzetben lévő településeknek, statisztikai mutatói alapján bekerült a Felzárkózó települések programba. Hiricsen nincs iskola, se óvoda. A kocsma még működik – csak járvány alatt volt bezárva -, de bolt már jó tíz éve megszűnt. A háziorvos heti egyszer, egyetlen órában rendel. Ügyelet a 6 km-re lévő Vajszlón van, ahová nem mindig lehet busszal eljutni, az ugyanis csak reggel megy arra. Helyben munkalehetőség is csak egyféle van: a közfoglalkoztatás, de dolgozni sem képes mindenki.
A házak egy részén még látszanak az egykor szebb és gazdagabb élet nyomai: a díszes homlokzat, máshol a jelentőségteljes kőkerítés, de az elhagyott telken már a gaz az úr. A házakon pedig csaknem kivétel nélkül lenne mit javítani: a tetőt, a falakat, akár a döngölt padlót. Itt nincs vezetékes gáz, se csatorna, a fürdőszoba sem az átlagos felszereltség része. Sőt, még mindig van olyan ház, ahol az udvarban sincs latrina. Hircsien 271-en élnek, csaknem kivétel nélkül nehéz körülmények között. Az évtizedek alatt a lakosság is kicserélődött a ma már többségében romák lakta faluban.
1996-ban Margittal is fordult a világ, megözvegyült. Mivel akkori bevételük már csak a gyerek árvasági segélye volt, 1998-ban ő is jelentkezett az önkormányzatnál közmunkáért. Egy évre vették fel szociális munkásnak, hogy a folyamatos munkaviszony után megkaphassa a munkanélküli segélyt. Idősekhez járt takarítani, kertet gondozni. „Csináltunk mindent, ami jött”. Állandóan emberek között volt, segített, akinek csak tudott. „Akkor jött az ötlet, hogy elindulok a választáson. Bár magam sem gondoltam, hogy tényleg megválasztanak képviselőnek, mert cigány vagyok”.
De nem csak a romák szavazatait kapta meg, bár senkinek nem ígért és nem is adott semmit. Hamarosan alpolgármester is lett, miután képviselőtársaitól ő kapta a legtöbb szavazatot. Ezek után a polgármester mellett a terepmunkát javarészt ő intézte a faluban: járta az utcákat, intézte a papírokat, segített, amivel csak tudott. Képviselői fizetése amúgy kevesebb mint a közmunkás bére volt. „De ez így is jó, nem vagyok elégedetlen. Pénz nélkül is csinálnám.” Volt, aki felvetette, Margit akár a polgármesteri címért is elindulhatna. Az ismertsége és népszerűsége egyaránt meg volna hozzá. Ő azonban sosem akart polgármester lenni. „Azért az nagy felelősség és nagy utánajárás. A nyolc általánosommal ez nem menne”.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal kilenc éve, még közmunkásként találkozott. Az ő feladata volt, hogy kinyissa a kultúrház ajtaját a Szeretetszolgálat munkatársainak, akik egy Játszóbusszal járták a környéket és a játékaikkal élményeket, vidámságot hoztak a gyerekeknek és szüleiknek. Margit pedig ott ragadt velük, segített, ahol tudott. „Ha végeztem a közmunkával akkor nem haza mentem, hanem idejöttem a Máltaiakhoz. Nagyon bejött, ahogy a gyerekekkel játszottak, ahogy a felnőtteknek is segítettek. Csak akkor indultam haza, amikor már ők is elmentek.”
Margit járta ki azt is a polgármesternél, hogy a Szeretetszolgálat megkaphassa a régi könyvtár épületét a Jelenlét pont számára. Eredetileg ugyanis a kultúrházat ajánlotta volna a település, amiben túl sok mindent kellett volna átalakítani ahhoz, hogy a gyerekeknek biztonságos legyen. Három éve már Margit asszonynak is a Jelenlét pont a munkahelye.
Az elmúlt kilenc évben végre jó irányba változtak a dolgok. „Nagyon jó, hogy itt a Málta, mert bármiben tudnak segíteni.” Az óvodából már nagyon sok jó visszajelzés jött: a hiricsi gyerekek is köszönnek, kérnek, kezet mosnak, és tudják a wc-t is használni. „Ezt mind itt a Máltánál tanulták meg, mert itt foglalkozunk velük” – mondja Margit és azt is hozzáteszi, nem csak a keksz és a gyümölcsök miatt jönnek. Amíg az óvodát felújították, addig az ovisokra is Margiték vigyáztak, volt, aki haza sem akart menni. Amúgy a Jelenlét ponton mindig van mit csinálni, mert a 80 hiricsi gyerek közül mindig rengetegen vannak itt – legalábbis, amikor nincs járvány. A gyerekek tanulnak, játszanak, fociznak és a felnőttek is sokat keresik a Jelenlét pontot, ha valamilyen papírmunkát kell elvégezni, vagy ha segítség kell: egy új tető vagy latrina, netán egy tablet az online oktatáshoz. „Sok olyan gyerekünk van már, akik végig kijárták az iskolát. Tőlünk bíztatást kapnak, azt hallják, hogy maguknak tanulnak, nem másnak”. Most is van hét gyerekük, akik továbbtanultak, most szakmát szereznek. „A többi gyerek is látja ezt. Reméljük az egész generáció követi őket, így lesz egyszer jobb itt mindenkinek”.
Mi kell Hiricsen a boldoguláshoz? Margit szerint munka – ha ebből lenne elég, és nem csak közfoglalkoztatás, akkor sokkal jobb lenne itt az élet. „Jó lenne rendesebb kereset, hogy az emberek ne csak egyről a kettőre jussanak, hanem vigyék egy kicsit többre is.” Ő, mint mondja, amúgy már célba ért: „elértem, amit szerettem volna, gyerekek között lehetek és ez nekem nagyon jó”.
Pálmai Erika
Fotó: Majoros Árpád
