Felbolydult az élet Pusztamiskén, mivel a Veszprém vármegyei település Jelenlét Pontjára egy nemzetközi, 50 fős látogatócsoport érkezett, hogy helyben ismerkedhessenek meg a Felzárkózó települések programmal. Az Európai Unió Kohéziós politikáért felelős szakdiplomatái, az Európa Bizottság és az Európai Tanács Főtitkárságának képviselői, a Nemzeti Fejlesztési Központ és a brüsszeli Állandó Képviselet munkatársaiból álló delegációt a Máltai Szimfónia növendékei, Botos Dominik és zenekara koncerttel köszöntötte.


A Felzárkózó települések programot Lantos Szilárd, a Modellprogramok vezetője mutatta be. Előadásában ismertette a Fete-program eddigi szakaszait, majd sorra bemutatta azokat a segítő programelemeket, amelyek szinte teljes egészben lefedik egy-egy település életét. Lantos Szilárd külön kihangsúlyozta, hogy a program erejét a folyamatos, állandó jelenlét adja, amely révén munkatársaik sorsközösséget vállalnak a településen élőkkel.

A program fejlesztési politikai vonatkozásait és az Európai Unió által finanszírozott elemeket Dr. Viszoczky Emese, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jogi és Európai uniós ügyek vezetője ismertette, külön kiemelve a Felzárkózó települések program egyedülállóságát és sokszínűségét területi lefedettsége és időtartama szempontjából.

Az egyórás tájékoztatók után a delegáció tagjait a Fetekert kávézó és reggeliző csapata látta vendégül helyben készült gulyáslevessel és bodaggal, valamint a felzárkózó településekről érkező süteményekkel. A vendégek az ebéd után betekintést nyerhettek a Jelenlét Pont mindennapos működésébe; végigkísérhették a gyermekszemészeti szűrővizsgálatokat az előszűréstől egészen a szemüvegkeretek kiválasztásáig; megtekinthették a telemedicinás orvosi rendelést; a Felelős állattartás keretében nyújtott teljeskörű orvosi ellátást, valamint beleshettek a kisgyerekeknek tartott kutyaasszisztált érzékenyítő órába is (nem meglepő, Panda és Simi, a két border collie itt is közönségkedvencek voltak).
A Jelenlét pontok működése az Európai Unió támogatásával, a Jelenlét a felzárkózó településeken (ESZA+) projektből valósul meg. (EFOP_PLUSZ-7.1.1-24-2024-00002)