Megmentett otthonok
A Fókuszban a gyermek program lakhatási szakterülete az ország legelesettebb régióiban nyújt ingyenes építészeti segítséget a rászorulóknak. A 2021 óta működő Tetőkommandó már több mint 400 hátrányos helyzetű, kisgyermekes családoknál végzett otthonmentő beavatkozást.
A Tetőkommandó négy régióra osztotta fel a felzárkózó települések által lefedett országrészeket, és régiónként háromfős csapatokba szerveződve végzik a munkájukat. Minden csoportot egy-egy szakképzett ács vezet, valamint a komolyabb, nagyobb beavatkozást igénylő munkák előtt építészeket is bevonnak a felmérésekbe, tervezésbe. A négy csapat 2021-ben több mint ötven, 2022-ben pedig hatvannál is több településen járt, és átlagosan két-három háznál végzett kisebb-nagyobb javítást, pár esetben közvetlen életveszélyt hárítva el. De vannak kiemelkedő esetek, a Baranya vármegyei Alsószentmárton az elmúlt két évben tucatnyi ingatlan igényelt azonnali beavatkozást. „Szegregátumokban dolgozunk, az általunk megvizsgált házak többségére ráférne valamilyen javítás, de mi csak a legégetőbb helyzetekben léphetünk fel, célunk elsősorban az életveszély elhárítása” – nyilatkozta a beavatkozásokkal kapcsolatban Illés Gábor, a Tetőkommandó témavezetője.
A csapat a Fókuszban a gyermek programban résztvevő falvakban dolgozó családmentorok, szociális munkások és a körzeti védőnők jelzései alapján választja ki, hogy hol és mikor „kezd akcióba”. A településeken azonban nem csak az adott épülettel foglalkoznak, végig járják az egész területet, felmérik a községhez tartozó szegregátum összes házát. Az, hogy hol milyen mértékű beavatkozás szükséges ingatlanonként változik, néhol csak pár cserepet kell kicserélni, vagy egy kéményt rendbe hozni, esetleg egy ereszcsatornát elhelyezni vagy egy új nyílászárót beszerelni. A lakóházak egy részénél viszont más a helyzet, az esetleges évtizedes elhanyagolás, a nem hozzáértő munkák és a pénztelenség eredményeként az országban nagy számban akadnak szinte már lakhatatlan otthonok. Ezeknél az ingatlanoknál komolyabb tervezést igénylő beavatkozások szükségesek, amiket a lakók képtelenek önerőből elvégezni. „A Nógrád vármegyei Ipolytarnócon egy, az unokáit egyedül nevelő nyugdíjas hölgy házán méteres homorulatot kellett helyre hozni, amit az idős hölgy természetesen nem tudott volna megcsinálni. A Hajdú-Bihar vármegyei Pocsajban pedig egy idős, romos vályogháznál nem csak a tetőszerkezetet kellett kijavítani, hanem muszáj volt kialakítani egy új oromfalat, és kicserélni egy rossz ablakot” – mutatott be két rendhagyó példát is Illés Gábor.
A Tetőkommandó a tervezett beavatkozások mellett a krízishelyzetben is azonnal segít. A leghátrányosabb régiók ingatlanjainak állapota általában mélyen az átlag alatt van, így jobban ki vannak szolgáltatva a környezeti hatásoknak (jég-, víz-, vagy szélkárnak), ezért egy váratlanul érkező természeti katasztrófa végzetes következményekkel járhat. 2021-ben, a déli országrészt letaroló, helyenként dió méretű jégdarabokat hozó jégeső hatalmas károkat okozott több Baranya, Somogy vármegyei településen is: a Tetőkommandó környékbeli önkéntesekkel közösen tucatnyi ház kijavításán dolgozott hetekig, sőt a környező falvakban is segített helyre hozni a károkat, hozzájárulva a települések közötti kapcsolatok megerősödéséhez. 2022-ben a viharos szél okozta károk miatt vonultak ki a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszabura, Tiszabő községekbe, ahol falvakként több mint harminc házat hoztak rendbe. 2023-ban még csak a szélkár okozta károk miatt hívták őket soron kívül, a Nógrád vármegyei Rimócon kellett néhány házon kicserélniük meggyengült cserepeket.
A javítási költségeket adományokkal (a régiós raktárakba folyamatosan gyűlik a bontásokról adományként kapott bontott cserép és faanyag) és közösségi munkával „egyenlítik ki”, azaz az ingatlanban élőnek is be kell segítenie a munkába. A közös munka során pedig megmutatják a helyes javítási módot, hogy legközelebb már maguk is helyre tudják hozni a kisebb károkat. „Segítünk, hogy később magukon segíthessenek” – fogalmazta meg Illés Gábor.
A programelem az EFOP-1.4.5-20-2020-00001 Fókuszban a gyermek program keretében valósul meg.