Lezárult a Végtelen lehetőség

szilagyi.krisztian
2022. december 02.

Lezárult a Végtelen lehetőség kísérleti program (EFOP-1.5.1-17), amely  gazdasági, infrastrukturális, társadalmi és munkaerőpiaci hátrányok tekintetében a legnagyobb mértékű halmozódást mutató öt járásban, öt egyházi és civil szervezet együttműködésével valósult meg 2018 és 2022 között, projektenként 400 millió forintból.

A 2018-ban indult, a Magyar Örökség díjas Jelenlét program módszerén alapuló felzárkóztató kísérleti modellprogramban szereplő öt járásba 102 település, és több mint 80 ezer ember tartozik. A Kunhegyesi járásban a Máltai Szeretetszolgálat, a Gönci járásban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baktalórántházai járásban a Baptista Szeretetszolgálat, a Sellyei járásban a Katolikus Karitász, a Cigándi járásban a Magyar Református Szeretetszolgálat valósította meg kísérleti projekteket, amelyekhez az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című kiemelt projekt nyújtott szakmai támogatást. A projekt közvetlen célcsoportját az érintett településeken élők, a települési vezetők és intézményvezetők, a közszolgáltatásokban működő intézmények munkatársai, a civil szervezetek és az egyházak alkották.

A megvalósító szervezetek a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjának szemléletével és módszertanai alapján dolgozták ki szakmai munkájukat, amelynek alapját a helyben készített szociális diagnózisok adták. Ezek a diagnózisok pontos képet alkottak az egyes települések állapotáról, az ott élők lakhatási-, anyagi- és egészségügyi helyzetéről, nehézségeikről, amelyek aztán meghatározták a szakmai munka beavatkozási területeit és módszereit. A Jelenlét-alapú szociális munka lényege, és egyben legfőbb ereje, hogy a helyben keletkező problémákra és azok megoldására fókuszál a helyi közösséggel együttműködve.

A Végtelen lehetőség program célterületét alkotó járásokban a szegénységben élő népesség aránya magasabb a magyarországi átlagnál. Az öt év során a programok beágyazódtak az ott lakók életébe, megkezdték működésüket a folyamatos szakmai jelenlétet biztosító, közösségi és szociális szolgáltatásoknak, valamint a programoknak otthont adó Jelenlét Pontok, a projekt szakemberei és munkatársai együttműködéseket építettek ki a helyi intézményekkel és civil szereplőkkel, a települések vezetőivel és felzárkózást segítő programokat indítottak a szolgáltatáshiányos településeken.

A projekt zárókonferenciáját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat zugligeti országos központjában tartották 2022. november 29-én.