Látogatás az Országházban

A Felzárkózó települések programból érkező 50. csoportot fogadták a Parlamentben.

matrai.roxana
2023. november 07.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Országház közös szervezésében budapesti kirándulással egybekötött parlamentlátogatáson vehetnek részt nehéz sorsú, hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek. A 2021 őszén indult program november 7-én kerek mérföldkőhöz érkezett, a Zala vármegyei Oltárcról és a környező településekről érkező gyerekek és kísérőik voltak az ötvenedik, felzárkózó településről érkező látogatói csoport a Parlamentben.

Az általános iskolás gyerekek számára összeállított programot egy egyórás interaktív múzeumpedagógiai foglalkozás nyitotta a parlamenti látogatóközpontban, majd a gyerekek a külön számukra biztosított idegenvezetéssel járhatták be az Országházat, ismerhették meg részletesen annak történetét, fedezhették fel érdekességeit. A Parlament épületében elfogyasztott ebéd előtt pedig Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és közművelődési igazgatója köszöntötte a közel 250 km-ről érkezett vendégeket. A program eddigi két éve alatt az ország legszegényebb régióiból már több mint 1450 gyerek vehetett részt az élménykiránduláson.


A Felzárkózó települések programban kiemelt figyelmet kapnak a gyerekek, és az a törekvés, hogy minél jobban és szélesebb körben megismerjék a szűkebb lakókörnyezetükön túli világot, ám egy-egy budapesti vagy vármegyei utazás a nagy távolságok, a rossz anyagi helyzet és a hiányos tömegközlekedés miatt az esetek többségében kivitelezhetetlen lenne segítség nélkül. Az ország legelesettebb régióiban megbúvó falvakban élő gyerekek számára szervezett közös utazások és értékes közösségi programok olyan élményeket, tapasztalatokat jelentenek, amelyekre életük során később is bármikor támaszkodhatnak.

Fotó: Majoros Árpád Csaba