Segíteni a jogosultságig, és azon túl is

Az otthonteremtő program eddig 240 családot segített hozzá az állami támogatáshoz a felzárkózó településeken. Az egyik „jogosultságig segített” család Mata Zsanetté.

Pályázati felhívás – Szociális lakások építése, felújítása, lakhatási körülmények javítása

Megjelent a “Szociális lakások építése, felújítása, lakhatási körülmények javítása Települési Megvalósító Szervezetek bevonásával” című (RRF-MMSZA-3.0.0.2-23 azonosítószámú) pályázati felhívás. A pályázat célja a […]

Lakhatás

Mentőöv a hullámok közé

Négy év alatt több mint ezerötszáz ügyfél százharmincnál is több településen, közel egymilliárd forintnyi kezelt adóságállomány és havonta tizennégyezer kilométernyi utazás – ez az Otthon a pénzügyekben tíz fős csoportjának rövid adatlapja. Ők azok, akik megpróbálnak gazdasági mentőövet dobni a bajba kerülteknek, és segíteni kilábalni az összecsapó adóssághullámokból.

Lakhatás

Megmentett otthonok

A Fókuszban a gyermek program lakhatási szakterülete az ország legelesettebb régióiban nyújt ingyenes építészeti segítséget a rászorulóknak. A 2021 óta működő Tetőkommandó már több mint 400 hátrányos helyzetű, kisgyermekes családoknál végzett otthonmentő beavatkozást. 

Lakhatás

Szabóék és az évi rendes árvíz – Így segít a Szeretetszolgálat az elöntött nógrádi településeken

Továbbra is a Máltai Szeretetszolgálat ipolytarnóci Jelenlét házában tartózkodik az áradó folyó miatt kiköltöztetett család több tagja. Körképünk az árvízzel, […]

IpolytarnócJelenlétLakhatás

Lakhatási körülmények javítása a felzárkózó településeken

Szociális bérlakásokat létesít a 300 legszegényebb településen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A Felzárkózó települések program keretében megvalósuló program során 2000 […]

Lakhatás

A felzárkózás lépései

Átfogó program Magyarország 300 leghátrányosabb helyzetű településének felzárkóztatására

Fókuszban a gyermek

EFOP-1.4.5-20-2020-00001

Gazdaságfejlesztés

Otthon a munka világában

Lakhatás

Emberhez méltó életet élni

Energetika

Napfénnyel fűtött otthonok

Oktatás

Mert a tudás mindenkié

Egészségügy

Ép testben szép élet!

Sport

Az életre edzenek

Zene

Örömzene azonnal, szolfézsóra később

Mozgó játszótér

Élmény érkezik, közösség épül

Felelős állattartás

Hogy kedvenceink a barátaink maradjanak

Bűnmegelőzés és drogprevenció

Tiszta lappal

Kora gyermekkor

Első 1000 nap