„Segíthetek levinni a csomagját?” Kérdezi egy pulóveres, harminc év körüli férfi a buszlépcső tetején álló nénitől, majd válaszra sem várva kezei közé kapja a két megtömött szatyrot, és lesiet a lépcsőn, mire a néni leér, már le is rakta őket a földre, és karját nyújtva segít a leszállásban. Az ajtók záródnak, a busz felgyorsul és pár percen belül elhagyja Átányt. Hirtelen az utasok elé tárul a hevesi puszta. Kisebb-nagyobb facsoportok törik meg a februári ég alatt húzódó végtelen mezőket, az út nyílegyenesen halad Kömlő felé, fut rajta a busz, viszi a hevesieket egyik faluból a másikba.
A Felzárkózó települések program alföldi vidékén járunk, több, a programban résztvevő település egymást követi a menetrendben, Átány, Kömlő és a cél, Tiszanána, lejjebb Tomajmonostor és Tarnaszentmiklós készül a csatlakozásra, tőlük délebbre pedig a Jelenlét program egyik modell helyszíne, Tiszabura. Kömlőn gyorsan áthalad a busz, újra jönnek a füves puszták, a suhanó járművet két oldalról pár barna kánya figyeli, fölötte v-alakban húzó vadlibák igyekeznek nyári szállásuk felé, szemben pedig, az egyre közeledő távolban, a tiszanánai katolikus templom Habsburg-hagymás tornya emelkedik.
Tiszanánán, kakaskukorékolással teljes falusi csöndben és termőfölddel, bio-trágyával megbolondított falusi illatok között, a pilinckázó esőben ázó úton lassú mozdulatokkal, kerékpárokat hajtanak munkaruhás férfiak és színes szoknyás asszonyok. A buszmegálló mellett fedett kerékpártartó, alatta két ember áll, és nézi a főúton haladó autókat; – „Merre van a Jelenlét Pont? Áh, a Máltai? Itt van pár házzal arrébb, szoktunk mink is oda járni, ruhát is adnak meg a papírokkal is segítettek már.” A falusi útbaigazítás mindig helyes, pár házzal arrébb tényleg ott van a Magyar Máltai Szeretetszolgálat címeres kapuja, mögötte pedig a település összképébe illeszkedő Kádár-kockában a Jelenlét Pont. Bent langymeleg, pogácsa illat és szendvicskészítésbe felejtkezett dolgozók. Korán jöttek és messziről, a hosszú település széleiről, de vidáman cseverésznek, a bicikli a messzit is közel hozza, és a korán kelést is megszokták. A nyolcórás munkaidő itt kicsit másképpen néz ki, a hevesi és egri hivatalokba igyekvő helyiek néha már hét-fél nyolc körül kopogtatnak, hogy egy kis ügyintézési segítséget kérjenek. Az irodahelyiségben Orbánné Fülepi Ágnes, a Jelenlét Pont vezetője éppen tárgyal, a helyi iskola tanárával játékos foglakozást tervez a gyerekeknek. A házzal szemben fekvő, rendezvény teremnek kikiáltott, századfordulós épületben pedig a Felzárkózó települések program lakhatási szakterület munkatársai komoly tekintettel, fontos iratok fölé hajolva tervezik a jövőt. Körülöttük és felettük papírvirágok, girlandok lebegnek, várják a farsangi mulatságra érkező gyerekhadat.
Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom…
A gyerekek szomorkásan-vidámságosan, és legfőképpen szépen énekelnek. A nézőközönség teljes átéléssel hallgatja őket. Bár a jelmezek egy része már lekerült róluk, itt-ott még vannak árulkodó jelek, hogy itt korábban egy rettentően szoros jelmezverseny folyt, ami alatt hercegnők, bohócok, rendőrök és orvosok jöttek sorba, sőt még a Szuverén Máltai Lovagrend utazó nagykövete is előbukkant, nagy bőrönddel és rutinos utasként, Máltai pulóverben. A zsűri helyzete nem volt könnyű, de végül sikerült egy mindenki számára elfogadható döntést hozniuk, Szomora Lejla hercegnő személyében.
Minden madár társat választ,
Virágom, virágom…
Jó dolog a dal, főleg, ha az öröm a karmester, nem pedig a megfelelési kényszer. Ez igaz a táncra is, akkor a legjobb, amikor a boldogság vezeti a lépést. A farsang alatt erre is született bizonyíték, elsőként akkor, amikor egy csapat zombivá vált gyerek elropta a híres-hírhedt Thriller popdal videóklipjének tiszanánai adaptációját. Pörögtek forogtak, sőt, még egy zombi hörgés is felharsant.
Hát én immár kit válasszak,
Virágom, virágom…
A szívkirályok és királynők élete sem játék és mese, a koronával bizony kötelezettségek is járnak, például egy ünnepi tánc az alattvalókkal. Szerencsére, ez nem okoz gondot a Szívkirály választás győzteseinek, mind a ketten örömmel beszállnak a buliba, sőt, az ifjú uralkodó, címéhez méltóan jó példával jár elöl, és szétosztja a koronázási csokiját udvarhölgyei között.
Te engemet, én tégedet,
Virágom, virágom…
“Ági néni, játszunk valamit!” – harsant fel a kérés a nézők közül, míg az ifjú művészek kosztümöt váltottak a függöny mögött. Orbánné Fülepi Ágnesnek se kellett több biztatás, gyors játék a szünetben, mi lenne jobb, mint a székfoglaló! Hamar be a székeket, valami táncos zenét a hangszóróba és már mehet is. Csupa rutinos versenyző, óvatos, apró tánclépésekkel járnak körbe-körbe, mindenki szék közelben füleli, mikor hallgat el a zene. Na, de amikor hirtelen csönd lesz, minden felgyorsul, kis baráti lökdösődés és türemkedés után már ülnek is. De kinek nincs helye? – Mindenkinek van!
Zöld pántlika, könnyű gúnya,
Virágom, virágom…
Az előadás közben tálcákra kerülnek a farsangi mulatságok alapját adó, mázas, szalagos fánkok, lekváros-túrós bukták. Nagy feladat vár rájuk, a huszonöt fiatalnak egészséges farkasétvágya van, ráadásul a táncolás-éneklés még erre is rátesz egy lapáttal. Szerencse, hogy a fánkokat készítő anyukának van bőven tapasztalata, hat gyerekre süt-főz mindennap, így egyszer sütni huszonötre már gyerekjáték.
De a fátyol nehéz gúnya,
Virágom, virágom…
Vége a dalnak, az ifjú előadók megköszönik a tapsot és kezdetét veszi a buli. A terem megtelik falatozással, tánccal és nevetéssel. Nincs kivétel, mindenki ropja, aki tudja, a jelmezverseny győztesei megkapják a díjaikat, sőt még a tombolás doboz is előkerül. Kiosztják a számokat, kezdődik a húzás, de mi a csoda? Hiszen itt ma minden szám nyerő! A gyerekeknek ez fel sem tűnik, ha kicsit más köntösbe bújva is, de most is csak azt kapják, amit két éve minden délután: megerősítő, felemelő biztatást és bizonyítékot, hogy ők kivétel nélkül mind nyertesek.
A Jelenlét Pont működése a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg.
